Mártírok, áldozatok és hősök

(Apám emlékére)

Az elmúlt évszázadok háborúságai során egy csepp vér sem hullott hiába – amíg mi élők emlékezünk!  

  • Tudjuk kik taszították örökösen végtelen szegénységbe a népeket telhetetlen mohóságukban.
  • Tudjuk kik uszították egymásnak a kirabolt szerencsétleneket, hogy tehetetlen dühükben egymást irtsák.
  • Tudjuk kik küldték marhavagonokban halálba apáinkat és nagyapáinkat, hogy a zavarosban halászhassanak.

 Ezek a bűnök nem évülnek és – főleg – nem felejtődnek el.

Tudjuk azt is, hogy a vörös katonák annak idején már csak azért sem hozhattak szabadságot az arra áhítozó szorongatottaknak, mert olyan nekik sem volt.

Már tanuljuk azt is, hogy a helyzet nyugaton sem változatlan. Keményen tanulja az egész emberiség az örök leckét: lehet ugyan élni mások zsírján ideig-óráig, de – mint már tapasztaljuk – ilyen időszakokban csak az élősködők szaporodnak el.

Annyi év ismétlés után – előbb-utóbb – atyák és fiak egyaránt megtanulják a leckét…

Apám halottak napján az első gyertyát mindig az orosz katonák sírján gyújtotta meg a Rákospalotai temetőben álló emlékmű előtt. Amikor még nagyon kicsi voltam – úgy tíz éves – , akkor egyszer megkérdeztem, hogy „kik ezek a bácsik?” „- Hogy kik ezek? Ezek fiam még nálunk is szerencsétlenebbek!” Ennyit válaszolt. 1945 január 27.-én vitték el a rákospalotai városházáról 41 hónapnyi málenkij robotra. Civilként lett hadifogoly… Ha valaki panaszkodott, mindig csak annyit mondott: „az a te bajod, hogy nem voltál fogságban!” Azután hazajött, és már tudta, hogy nem ők az ellenség. De nem is a szerencsétlen kisboltos hithű zsidók, hanem a kik zsidóknak mondják magukat de nem azok, hanem a Sátán zsinagógája (Jel.3,9)

Az Egyetlen árulóinak ne legyen reményük, ne legyen búvóhelyük! Így pusztulásuk megállíthatatlan – akárcsak az idő kerekének forgása…

Apám emlékére!  

Szólj hozzá!