“Öröklődnek jogok és szokások,
mint végtelen kórság tovább,
mely nemzedékről nemzedékre szálldos,
s ország országnak adja át.” (Goethe: Faust)
A múlt mindörökké tart –
amíg ember él a Földön…
Mindnyájan érezzük: az elmúlt néhány-ezer évben a fejekben egy kicsit már nagy lett a kavarodás.
Ideje egy alapos rendcsinálásnak.
A régészeknek könnyű a dolga: a föld alól csak szépen időrendben tudnak “üzenni” elődeink – a fejekben rendet rakni nehezebb. Ki tudja egy gondolatról, hogy az kiben-mikor fogant? És kiben-mikor hoz termést?! Isten a tudója. Minden előző nemzedék közös “szellemi mellénye” az, amit épp most mi viselünk és gondolunk, “gombolunk” tovább. Azaz csak gombolnánk! Ugyanis bármilyen nagyra is szabtuk ezt a mellényt – mára már rettenetesen szorít, mivel valahol rendesen “elgomboltuk” magunkat.
(A félregombolt mellénnyel pedig tudjuk csak egyetlen dolgot lehet tenni…)
Nézzük atyáink hagyatékát, induljunk az 50. Zsoltár (Károli 51) 14.versétől:
“Add vissza nékem a te szabadításodnak örömét, és engedelmesség lelkével támogass engem.”
Noé óta már bizonyosan “egy hajóban evezünk”, akárhol láttuk is meg a napvilágot: ennyi idő óta a vér összeköt minket! Ha ugyanis egy kicsit utánaszámolunk, akkor azt látjuk, hogy 1000-évente (mintegy negyven generáció alatt) felmenőink száma több mint egy milliard! (2^40=1 099 511 627 776) fővel nő – de a szavak, nyelvek elválasztanak. Ne feledjük ugyanis, hogy jelenleg is ugyanazt a jelentést különböző jelrendszerek más-más módon jelölhetik! Ráadásul ugyanaz a hangjel is eltérő jelentéssel bírhat. Óriási a felelőssége az “írástudóknak”!
A tévedés (vagy szándékos megtévesztés!) sokmillió utód gondolkozását viheti be az “erdőbe”.
“A megholt legyek a patikáriusnak kenetit megbüdösítik…” (Préd.9,21)
“Szagoljunk” csak a gyógyírba, nézzük mit találunk?!
Luther nyelvén: “Erfreue mich wieder mit deiner Hilfe, und mit einem willigen Geist rüste mich aus.”
King James nyelvén: “Restore unto me the joy of Thy salvation; and uphold me with Thy spirit.”
(A Vulgata és a nemzeti fordítások között sok helyen van a számozásban “elcsúszás”.)
A Vulgataban érdekes bőség van, mert két fordítás is létezik:
- Ps 50.14 (Gallicanum) redde mihi laetitiam salutaris tui et spiritu principali confirma me
- Ps 50.14 (Hebraica) redde mihi laetitiam Iesu tui et spiritu potenti confirma me
Hoppá!
Ebben a változatban a latin salutaris helyett mit látunk? Iesu?! Nocsak. Vajon Jeromosunknak elcsúszott volna a “sorvezetője”? És miért mellékeltek ebből a “könyvecskéből” két változatot?
Semmi sem véletlen.
Menjünk csak tovább. Az angol, német, magyar stb. fordítások szerencsére egységesek, ezért a továbbiakban maradjunk csak a Vulgata kétféle zsoltár-változatánál. Még kétszer az „üdvözítő” (“szabadító”) Iesu-ként bekerül a zsoltároknak ebbe a változatába:
Ps 94.1(Gallicanum) Laus cantici David venite exultemus Domino iubilemus Deo salutari nostro
Ps 94.1(Hebraica) Venite laudemus Dominum iubilemus petrae Iesu nostro
Ps 149.4(Gallicanum) Quia beneplacitum est Domino in populo suo et exaltabit mansuetos in salute
Ps 149.4(Hebraica) Quia conplacet sibi Dominus in populo suo exaltabit mansuetos in Iesu
Ez az ismétlődés már nem lehet véletlen! Mi marad akkor, ha lebontjuk az ebben az esetben nem jelentős magánhangzókat? Csak egy “S”-betű . Egy kígyó-vonal… A nagy “csábító” jele.
(Már egy korábbi bejegyzésemben fejtegettem a Biblia fordítások „veszélyeit” – most egy kicsit “tovább ástam”…)
Már nem lepődünk meg semmin: A Deus Iesus “kevert” kifejezés (latin+arámi), kétszer is szerepel (Ps (Heb) 78,9 és 84,5) az üdvözítő szövetség Istene helyett. A Gall-változatban megint nincs ilyen.
Menjünk tovább ezen az úton, mert szerfölött izgalmas a CHRISTI-szó előfordulása is. A felkent (úr) (Gesalbten/anointed) fogalmat jelöli (1Sámuel 2,10, 2Par 6.42, Ps 27.8).
Az “új” szövetségben pedig megjelenik mint Dávid fia (Iesu Christi filii David). Magyarul: Felkent (Üdvözítő) Úr (már!) Dávid fia. Ügyes. A fordítók fordítottak, a szerkesztők szerkesztettek, a szakértők szakértettek. Így azután már az Istent is Dávid nemzette tehát… Ez már sok(k) volt Mohamed népének is! Pedig a “választ” megtalálhatták volna, ha kicsit kutakodnak a: “Ha azért Dávid Urának nevezi őt, mimódon a fia?” – kérdésre (Mt.22,42-46)!
De még szerencsénk nekünk fiaknak, hogy a családfával nem álltak itt meg atyáink (hisz úgyis atyafi itt már mindenki!) és még hozzátették, hogy Dávid fia – aki Ábrahám fia (David filii Abraham).
Alapos munka…
Szerencsénkre! Mivel így lett csak érdekes az írás a rejtélyes Melkhicedech-ről – akiről tudjuk – KENYÉRREL ÉS BORRAL áldotta meg Ábrahámot. Azt az Ábrahámot, aki mint ismert: minden kinyilatkoztatott vallás ős-atyája! Ki lehet ez a titokzatos Melki Cedek, aki ezt az ős-atyát megáldotta? Annyit tudunk róla, hogy Salem királya (a béke királya), de a Melek=király, és Cedek=igaz (tanító) szóösszetétel beszélő név! Jelentése igaz(ság) tanító(ja)! Az is nyilvánvaló, hogy csakis a nagyobb és idősebb áldhatja meg a kisebbet és a fiatalabbat. Miért volt az áldás? A szöveg egyértelmű: amiért Ábrahám megmentette Lót-ot (atyafiát!) az ellenség fogságából. Milyen műveltség/kultúra (nem civilizáció!) tiszteli a legnagyobb becsben a felebarát iránti szövetséget és – ha kell – áldozatot?! Az ide vonatkozó irodalom elég bőséges, lásd Herodotosz, Justinus, Strabon stb. A maiak közűl sokat foglalkozott velük J.B.Brasinszkij és Zajti Ferenc is. Egyértelműen a szkíta! Hol hordják a Törvényt? Mit írnak róluk? A szívükben. Hogyan kötnek szövetséget? Test-vérükkel. Hogy TEST-VÉR legyen két szövetséget kötő FÉL-ből: két FELE-barátból legyen EGY igazi!
Érteni és megérteni egy szívünktől-lelkünktől idegen kultúrát nehéz. Sajátot könnyű.
Az üdvözítő/mindenható kereszt egyik eredeti formája még felismerhető Ravennában:
Két kőből faragott páva(!) és két kacsos-indás(!) szőlőtő között látható a kereszt-monogram bevésve, ami szerte a világon (lett légyen görög fordítás) Chrest(os)-“monogramként” terjedt el.
Jól felismerhetően három egyenlő hosszúságú “tengely” van egymás előtt keresztben. A három dimenzió még jól látható, mert egymást kitakarják. Három egymásra merőleges tengelyt látunk valójában, csak az axonometria és a síkban történő ábrázolhatóság miatt látszólagos hatvan fokos szögben (izometrikus axonometria). Ennél egyszerűbb jelet a hatirányú TÉR jelölésére ma sem lehet adni. Látható még egy picike spirál(kígyó!)-jel az egyenesen álló tengely felső végéhez illesztve. Nem “P”-betű, hanem a kígyó[mozgás!] jele. MOZGÁS pedig csak IDŐ-ben történhet! Ennyi elég is a Mindenható Törvény-hez egy zárt világEGYetemben (a kezdet és a vég “körében”). A kígyó (vagy sárkány) ‘misztikus’ szerepére az összes ókori kultúrában rengeteg adatot találunk, de ilyen teljes szimbólumot csak egyetlen kultúrkörben. Így vált el a jel a jelentéstől; az “XP” a lényegtől…
Nem rajtunk múlott.
Ami magyarul egyértelmüen mindenható/üdvözítő kereszt volt (az első „e” betűt valóban igen röviden ejtjük ma is), lett belőle Iesous Chrestos a görögben, és ”elírás” következtében Iesus Christus a latinban. Született – de nem teremtmény. “Ami” erősen “kapcsolódik” a crux/Kreutz/cross stb. főnevekhez! Magyarul egyébként a TER-emtő, a Minden-ható, az Üdvöz-ítő egyaránt szinonímái egymásnak, de az még ma is vita tárgya, hogy “keresztény”, vagy “keresztyén”-e a helyes kifejezés?! Ezek után persze érthető, hogy nehéz is a „Christiani” szó értelmét (Ap.csel.11,26) visszafordítani magyarra…
Befogadó nép vagyunk évezredek óta – ezzel nincs is gond – csak tisztázzuk már egyszer végre, hogy ki fogad be kitől és mit, mert kavarodás lesz a végén az újszülött és vendégnépség fejében…
Így vezetett az út az eredetileg mindenható kereszttől – a létező judeo-christian-iszlám világba. A világot EGYségben látó tudástól (műveltségtől!), megosztott vallásokig… Bábel a köbön! Mit lehet mondani erre?
“ bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy ióta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, a míg minden be nem teljesedik” (Mát. 5,18)
Csak magyarul érthető az is, hogy mi marad akkor ha elvész egyetlen „i”-betű az IGAZSÁG-ból:
( I ) G A Z S Á G ! (az “I” jele egyébként régi rovásírásunkban: + )
Amint tudjuk, az “írás” (és az aranyborjú) népének prominensei közűl sokan, bennfentes állásokba jutottak annak idején is minden virágzó birodalomban, nemcsak Rómában, de Babilonban és Egyiptomban is. Azután ezek a több-ezer(!) éves civilizációk egyszercsak összeomlottak. Nem semmi káosz és erőszak lehetett! Nyilván atyáink sem voltak hibátlanok, de mentették ami menthető volt… Máig ebből él a fél világ! Egyet én is idézek: érdekes történet található az írásokban mindenféle (réz)kígyókról – “amik” misztikus küzdelemben harcolnak is egymással. Ezek szerint a hi-tech és a tömeghipnózis sem mai találmány! De mindig(!) az a vége, mint a “Marió és a varázsló”-ban: egyszercsak fölébred a páciens… Ugyanis hatás csak ellenhatással EGYütt létezik a valóságban. A “varázspálca” a varázslóra is (vissza)hat – mégha nem is látjuk hogyan! Ahogy egy mérés befolyásolja az eredményt, ugyanúgy semmi sincs következmények nélkül – még a sötétben való sugdosás sem…
A társadalomnak a valóság ismeretéért sajnos meg kell szenvedni – bármilyen (nyelvű) “nép” között éljünk is. (Szanszkritban pl. nyolc fokozat van a valóság és a tudat tartalma között!)
Ehhez még egyetlen adalék. Csodálatosan “megtanították” nekünk az elmúlt ötszáz év idegenszívű helytartói és kiszolgálóik, hogy első szent királyunk neve, István, a görögből átvett Stefanos megfelelője (jelentése: ékesít/körülvesz, koszorú/ koszorúzott, korona/koronázott). Nyilván olyan szegények voltak a magyarok akkoriban, hogy bizonnyal még nevet sem találtak a „pogány” királyuknak. (Koronát meg végképp nem, hisz’ a nyereg alatt húst puhítanak…) Ezért azután boldogan “megkoronáztak” minket Stephanus-al (görög írás szerint: Stefanos) minden kódexben.
“Véletlenül” így hívták a megszerkesztett “új” szövetség első(!!) vértanúját is, akit neve miatt (lásd Hartvik!) köveztek meg Jeruzsálem falai előtt. (A nevek eredetileg “beszélő” nevek voltak.) Azt pedig nyilván csak a magyarul értők tudhatták, hogy mit is jelent valójában a név magyar kiejtésű alakja, az István. Ma sem jelent mást, hogyne, persze, igen, koronát; az Életnek Koronáját! IST(en)VAN. Ennyit.
(A korona mellesleg görögül is: korona)
Ezt az Istvánt azért ölték meg, mert a képmutatók szemére vetette, hogy bár angyalok közvetítésével megkapták az Isten Törvény-tábláit, de azokat be nem tartották. Ami pedig a képmutatókból a végső, gyilkos dühöt kiváltotta, az az volt, hogy ráadásul még újra fel merte emlegetni a régen megjövendölt embernek Fiát is – akinek rendcsinálásáról már régóta szerettek volna egyesek elfelejtkezni …(Ap.csel.7,52-56).
Azóta megtapasztalhattuk: lehet Istent és Törvényt nem ismerve élni – állati szinten.
Most már nézzünk utána, netán szerepel-e még “István” valahol? Nos igen, még egyetlen(!) egy helyen: az Első Korintusi levélben megjelenik Stephanae/Stefanás(?) formában. Kicsoda lehet ez a furcsa nevű ember, akinek a háza-népéről (domum Stephanae) esik itt hirtelen szó?! Tudjuk már mi lett a magyar “kereszt”-ből. Nézzük csak ugyanezt az irányt itt is: “István háza-népe” magyarul röviden: Istváné. A latin fordító (nagyon helyesen) ezt fogja hallani és leírni fonetikusan:
STEPHANAE!
Had írja! A trükk így az igazi: Ugyanis a Vulgata ezt a levelet 15 részben tartalmazza, míg az összes többi fordítás 16-ban!? Mégis, ha utána nézünk most egy ióta sem hibádzik. Hogyan lehetséges ez? Egyszerűen a 3. rész 23-as versét kétfelé vágták: lett egy plusz fejezet és egy plusz vers, de az írás nem sérült – csak egy kicsit figyelemfelkeltőbb. (Akinek van szeme!) Így az utolsó fejezetek már tartalmilag és a versek számát (24 vers) tekintve is megegyeznek. Csak most a feltámadásról szóló versek a nemzeti nyelveken a 15.részbe kerültek át – míg az eredeti Vulgata 15. (utolsó) részében ugyanitt “Stephanae” (és a szerencsések, valamint az Akhájok) házanépének eljövetele szerepel (mindkét helyen 15-17 versek). Akik ittak ama Nagy Szövetség kelyhéből, ami ott díszeleg a Képes Krónikában, és ott található ma is Jászberényben. Ki támad fel akkor tulajdonképpen?! (Netán Emese mégsem álmodott…)
A töménytelen mennyiségben előkerült (és nagyrészt eltüntetett) szkíta történelmi aranykincsek legalapvetőbb jellemzője a mítikus állatküzdelmi jelenetek sora. Ma is vita tárgya, hogy mik ezek? Bódult állapotban, zavarodott elmeállapotban látott rémálmok? Kitalált esztétikus „grafitik”? Valamikor élt génsérült rémállatok? Zavaros az egész mitológia: a sok ide-oda átvétel után mára már senki sem érti.
A fiak jussa az atyák örökségét tisztázni. Ha kell, lemosni, amit rákentek a századok.
A valóságban egyetlen lehetséges út van ami a „szellem” felé vezethet minket: a bennünk lévő zsigeri ösztönök fölötti uralom. Nem azért mintha eredendően bűnösek, vagy rosszak lennének – hisz testünk “a lélek temploma”! A lelki energiákat is lehet használni rombolásra, vagy építésre . Földi „ragadozó állatainkat” (helyesen mindig alul ábrázolják őket), csak „szárnyas lények” (felül lévő szellemi erőink) uralhatják. Az lehet csak nemes, aki a „zsigerek szentháromságára” (Anyag – Test – Arany) NEM-et tud mondani. Magyarul: NEM-es ember. A kísértésekre mindenkinek naponta kell válaszolnia (Mt.4,1-11)! Valóban nincs kollektív bűnösség, ahogyan nincs kollektív bűnbocsánat sem!
Egyen-egyenként mindenki kezébe kapja bizonyítványát, hallottátok: “azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban; az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik. Két asszony őröl együtt; az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik. Ketten lesznek a mezőn; az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik” (Luk.17,34-36)
Nem az igazság tanítóin múlott.
Tudjuk: a lélek már kész, de a test még közbeszól. Ettől szép hús-vér embernek születni! NEM-es feladat. Természetesen mindig fel lehet tenni ilyen kérdést: „lenni, vagy nem lenni ?” De micsoda különbség ma már a válasz! Ugyanis a számítógépek korában (amit nagyban köszönhetünk Neumann Jánosnak) sokkal könyebb a lényeget e tekintetben is érzékeltetni. Atyáink még új borral és régi tömlővel, agyagedénnyel és arannyal próbálták magyarázni az élet titkát: ma mondhatjuk, hogy a test a hardver – a lélek pedig a szoftver (Mt.12,32). Ugyanarról beszélünk! Amint pedig néhány magyar összehajolt és megalkotta a RAID-diszket (ami mint tudjuk a hardware-crash esetén menti a lényeget), ugyanúgy a “holografikus” univerzumunkba bőven belefér akár egy “auto-backup”, vagy akár egy “psycho-feedback”.
Mi vagyunk a rendszergazda!
Alig tart tovább mint egy rövidke dal,
Mig egy élet a színpadon átinal,
S ha közben csupán maga körül pörög,
Észre sem veszi, hogy a “játék” – örök.
Ezért nagy igazság az, hogy akinek van humorérzéke – az mindent tud, akinek nincs – az mindenre képes. Ez utóbbiak miatt számtalan sokan szenvedtek és feszültek meg az igazságért a tér és az időkettős keresztjén (az első vértanú óta), de történetileg egyetlen valláshirdető keresztre feszítéséről tudunk: 276-ban Manit (Manicheust) 33 évi működés után valóban így végezték ki – mert egyesíteni akarta a vallásokat… (Nagy volt a bűne!)
49 év múlva Niceaban (325-ben) császári parancsra kihirdették „Iesous Chrestos” Istenségét(!) Akinek ez nem tetszett, azt a “szeretet nevében” kiátkozták. (Kiátkozzák a mai napig!)
Majd 300 év kellett mire a hanyatló császári hatalom “megélhetési” bűnözői „rájöttek” arra, hogy ez mekkora „biznisz”. Nosza álljunk az élére! Hatalmuk még megvolt – “hívet” találtak eleget. És a “rendszerváltás” gőzerővel beindult… Róma és Bizánc (fizetett) illusztrátorai elkezdik megjeleníteni a korpuszt a kereszten – addig ugyanis nem volt rajta. (A később előkerült Qumráni és Holt tengeri tekercsekben az egész “történetnek” nyoma sincs). Ekkor került (visszadatálva) a “sajtóverzióba” a kereszten történő szadista kivégzés orvosilag is hiteles változata – a feltámadás sztorival megfejelve… Most akkor ki a hibás? Aki több mint 3000 éve (szó szerint tűzön-vizen át!) őrzi az eredetit? Vagy aki még mindig beveszi a pillanatnyi hatalom koncepciós meséit?!?
Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! Semmi sem marad büntetlenül:
“A bűnösök meglátják a Pokol tüzét, és gyanítják, hogy hamarosan beléhullanak és nem találnak semmi módot, hogy megmenekedjenek attól” (Korán 18. Szúra 53. verse)
“Óh jaj, hova bujhatsz, te magadnak-réme, amikor magad vagy az Itélő kéme?!” (Babits)
Kívül maradnak az árulók és képmutatók, a gyávák és hitetlenek, ebek és bűbájosok, útálatosak és gyilkosok, paráznák és bálványimádók és mind aki szereti és szólja a hazugságot!
Aki ezután is rossz irányba megy, azt semilyen bálvány nem fogja megmenteni.
Csak az őszinte bűnbánók gyógyulhatnak az “Igazság szárnyai alatt”.
„Halottak, élők és eljövendők: Ím igazságot teszek én máma!” (Ady)
Az Igazaknak pedig amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg sem sejtett – azokat készítette el az Isten az őt szeretőknek. És fénylenek mint a csillagok az égen, örökkön-örökké. Nemzedékről nemzedékre. In saecula saeculorum…
Mert az atyák és a fiak igazsága mindörökké megmarad.
“Lesz költő, szónok és vezér,
És tudomány, mely eget ér;
De tisztelet
A gúny helyett!” (Vörösmarty)
Áldás – vagy átok?
Mindenki maga választ!
P.S.:
Lehet, hogy most jön még csak az igazi “csillag”?!
http://hirek.csillagaszat.hu/ustokosok/20120927-telehold-fenyessegu-ustokos.html
http://earthsky.org/space/big-sun-diving-comet-ison-might-be-spectacular-in-2013