Nem te vagy a világ közepe… Yuval Noah Harari 21 leckéje kiválasztottaknak.
Mottó: Soha ne becsüljük le az emberi tudatlanságot,
ami egy számunkra felfoghatatlan univerzumban
sokáig lehet komoly történelemformáló erő.
“A legtöbb ember hajlamos azt hinni, hogy ő a világ közepe, és az ő kultúrája a történelem tengelye. Sok görög hiszi, hogy a történelem Homérosszal, Szophoklésszal és Platónnal kezdődött, és valamennyi fontos eszme és találmány Athénban, Spártában, Alexandriában vagy Konstantinápolyban született. A kínai nacionalisták szerint viszont a történelem a Sárga Császárral, a Hszia- és a Sang-dinasztiával kezdődött, és minden, amit a nyugatiak, muszlimok és indiaiak elértek, az gyenge utánzata csupán az eredeti kínai találmányoknak.
Hindu „elvbarátaik” elutasítják a kínaiak hetvenkedését, és azt állítják, hogy még a repülőgépet és az atombombát is az ősidők bölcsei találták fel az indiai szubkontinensen, jóval Konfuciusz és Platón előtt, Einsteinről és Wright fivérekről nem is beszélve. Tudták például, hogy a rakétát és a repülőgépet Bháradvádzsa mahárisi találta fel, Visvamitra nemcsak feltalált, de használt is távolra ható lövedékeket, az atomelmélet atyja Kanad ácsárja, a Mahábhárata pedig pontosan leírja a nukleáris fegyvereket?
Az igazhitü muszlimok azt vallják, hogy ami Mohamed próféta előtt történt, az jórészt lényegtelen, a Korán kinyilatkoztatását követő történelem pedig a muszlim umma körül forog. Ez alól a fő kivételt a török, iráni és egyiptomi nacionalisták jelentik, akik szerint az ő nemzetük már Mohamed előtt is a forrása volt mindannak, ami jó az emberiségben, és a Korán kinyilatkoztatása után is főleg az ő népük őrizte meg az iszlám tisztaságát, és terjesztette annak dicsőségét.
Mondanunk sem kell, hogy a britek, franciák, németek, amerikaiak, oroszok és japánok számos másik népcsoporttal együtt ugyancsak meg vannak győződve arról, hogy az emberiség barbár, erkölcstelen tudatlanságban élne, ha nincsenek az ő nemzetük bámulatos eredményei. Egyesek odáig mentek, hogy azt képzelték, az ő politikai intézményeik és vallási gyakorlataik a fizika törvényeinek működéséhez is nélkülözhetetlenek. Az aztékok szilárdan hittek abban, hogy ha nem mutatnának be minden évben áldozatot, nem kelne fel többé a nap, és az univerzum darabjaira hullana.
A fenti állítások természetesen mind hamisak. A történelem szándékos semmibevétele keveredik bennük némi rasszizmussal. A mai vallások és nemzetek egyike sem létezett még, amikor az emberek meghódították a világot, növényeket és állatokat háziasítottak, megépítették az első városokat, vagy feltalálták az írást és a pénzt. Az erkölcsiség, a művészet, a spiritualitás és a kreativitás a DNS-ünkbe ágyazott egyetemes emberi képességek. Teremtésük a kőkorszaki Afrikában történt. Nagy beképzeltségre vall ennél későbbi időhöz és helyhez kötni ezt, legyen az a Sárga Császár korának Kínája, Platón korának Görögországa vagy Mohamed korának Arábiája.
Nekem személy szerint nagyon is ismerős az efféle beképzeltség, mert a saját népem, a zsidó nép ugyancsak a legfontosabbnak gondolja magát az egész világon. Legyen szó bármilyen emberi vívmányról vagy találmányról, pillanatokon belül maguknak fogják tulajdonítani. És mivel belülről ismerem ezt a népet, azt is tudom, hogy őszinte meggyőződéssel állítanak ilyeneket. Egyszer elmentem egy izraeli jógaoktatóhoz, aki az első órán teljes komolysággal előadta, hogy a jógát Ábrahám találta fel, és az alappozíciók a héber ábécé betűinek alakjából erednek! (A trikonászana, vagyis háromszögpóz például az alefbetűt utánozza, tuladandászana, vagyis „egyensúlyozó bot” póz a dálet betűt, stb.) Ábrahám megtanította ezekre a pozíciókra az egyik ágyasa fiát, aki aztán elment Indiába, és megtanította az indiaiakat jógázni. Amikor bizonyítékot kértem tőle, az oktató a Bibliából idézett: „Az ágyasok fiainak pedig, a kik Ábraháméi valának, ada Ábrahám ajándékokat, és elküldé azokat az ő fia mellől, Izsák mellől még éltében napkelet felé, napkeleti tartományba” (Mózes I. könyve 25:6). Vajon mik voltak azok az ajándékok? Tessék, a jógát is a zsidók találták fel.
A gondolat, hogy Ábrahám volt a jóga feltalálója, csak egy vadhajtás. De a judaizmus fő áramlata is egészen komolyan úgy tartja, hogy az egész kozmosz csakis azért létezik, hogy a zsidó rabbik tanulmányozhassák a szent iratokat, és ha a zsidók felhagynak ezzel a gyakorlattal, az univerzumnak is vége lesz. Kína, India, Ausztrália, de még a távoli galaxisok is megsemmisülnek, ha a rabbik Jeruzsálemben és Brooklynban nem vitatkoznak többé a Talmudról. Ez az ortodox zsidók hitének központi eleme, és bolondnak tartják, aki kételkedni mer benne. A szekuláris zsidók valamivel szkeptikusabbak az ilyen állításokkal szemben, de abban ők is hisznek, hogy a zsidók a történelem főhősei, és tőlük ered az emberi erkölcsiség, spiritualitás és tanulás.
Amit a népem számban és valódi befolyásban nélkülöz, azt pótolja hücpé[1]-ben: Mivel udvariasabb dolog az ember saját népét kritizálni, mint másokat, a judaizmus példájával fogom szemléltetni, milyen nevetségesek az ilyen beképzelt narratívák, és az olvasóra hagyom, hogy kipukkassza a saját törzse léggömbjét.
Freud anyja
A Sapiens – Az emberiség rövid története című munkámat héberül írtam, izraeli olvasóknak. Miután 2011-ben megjelent a héber kiadás, a leggyakoribb kérdés, amit az izraeli olvasóktól kaptam, az volt, hogy miért emlitem olyan keveset a judaizmust az emberi faj történetében. Miért írok olyan sokat a kereszténységről, az iszlámról és a buddhizmusról, és szentelek olyan kevés szót a zsidó vallásnak és népnek? Szándékosan hanyagolom ezek óriási szerepét az emberi történelemben? Aljas politikai indokok vezérelnek?
Ezek a kérdések teljesen természetesek az izraeli zsidóktól, akiket az óvodától kezdve arra tanítanak, hogy a történelem szupersztárjának tartsák a judaizmust. Az izraeli gyerekek általában úgy végzik el az iskola tizenkét osztályát, hogy nem kapnak tiszta képet a globális történelmi folyamatokról. Szinte semmit nem tanítanak nekik Kínáról, Indiáról vagy Afrikáról, és bár a Római Birodalomról, a francia forradalomról vagy a második világháborúról tanulnak, a kirakósnak ezek az elszigetelt darabjai nem állnak össze átfogó narratívává. Az izraeli oktatási rendszer által tanított egyetlen koherens történelem a héber Ószövetséggel kezdődik, a Második Templom korával folytatódik, ugrál a zsidó diaszpóra különféle közösségei között, majd a cionizmus megerősödésével, a holokauszttal és Izrael állam megalapításával ér véget. A legtöbb diák azzal a meggyőződéssel kerül ki az iskolából, hogy ez az egész emberi történelem fő cselekményszála. És amikor a Római Birodalomról vagy a francia forradalomról tanulnak, akkor is főleg arról van szó az órán, hogy hogyan bántak rómaiak a zsidókkal, vagy milyen jogi és politikai státuszuk volt a zsidóknak a Francia Köztársaságban. Az ilyen történelmi étrenden felnőtt embereknek nehezére esik megemészteni, hogy a judaizmusnak viszonylag kis hatása volt a világra, mint egészre.
Pedig az igazság az, hogy a judaizmusnak csupán szerény szerep jutott fajunk annaleseiben. Az olyan egyetemes vallásoktól eltérően, mint a kereszténység, az iszlám vagy a hinduizmus, a judaizmus mindig is törzsi hagyomány volt[2]. Egy aprócska országban élő kicsiny nemzet sorsára fókuszál, és nem igazán foglalkozik azzal, hogy mi történik más országokban más népekkel. Nem nagyon törődik például a Japánban történő eseményekkel vagy az indiai szubkontinens lakóival. Nem csoda, hogy a történelmi szerepe is ennyire korlátozott volt.
Az persze tény, hogy a judaizmus nemzette a kereszténységet, és az iszlám születésére is hatott – márpedig ezek a történelem legfontosabb vallásai közé tartoznak. A kereszténység és iszlám eredményeiért a dicsőség – valamint bűneikért a felelősség – azonban magukat a keresztényeket és muszlimokat illeti, nem pedig a zsidókat. Ahogy igazságtalan lenne a judaizmust hibáztatni a keresztes háborúk tömeggyilkosságaiért (ezekről száz százalékban a kereszténység tehet), úgy azt a fontos keresztény gondolatot sincs okunk a judaizmusnak tulajdonítani, hogy Isten előtt minden ember egyenlő (ráadásul ez szöges ellentétben áll az ortodox zsidó tanítással, amely a mai napig úgy tartja, hogy a zsidók természettől fogva felsőbbrendűek más embereknél).
A zsidóság szerepe az emberiség történetében kicsit olyan, mint Freud anyjáé a modern nyugati történelemben. Igy vagy úgy, de Sigmund Freudnak óriási befolyása volt a modern Nyugat tudományára, kultúrájára és népi bölcsességére. Az is igaz, hogy Freud anyja nélkül Freud sem élt volna, és hogy Freud személyiségét, céljait és gondolkodását jelentékeny mértékben befolyásolta az anyjával való kapcsolata – amit ő maga ismert volna be elsőnek. A modern Nyugat történetének megírásakor azonban senki sem számít arra, hogy Freud anyja külön fejezetet kap. Kereszténység sem volna judaizmus nélkül, de ettől a világ történetének megírásában a judaizmusnak nem lesz nagyobb a szerepe. Az a fontos, hogy mit kezdett a kereszténység zsidó anyja örökségével.
Az természetesen igaz, hogy a zsidó emberek is különlegesek, és történetük is rendkívüli. De ez az állítás melyik népre nem igaz? Ugyancsak igaz, hogy a zsidó vallás tele van mély gondolatokkal és nemes értékekkel (bár megkérdőjelezhető eszmékkel, valamint rasszista, nőgyűlölő és homofób vonásokkal is). Igaz továbbá az is, hogy a zsidó emberek a számukhoz képest aránytalanul nagy hatással voltak az elmúlt kétezer év történelmére. De ha fajunk történelmének egészét nézzük, a Homo sapiens több mint százezer évvel ezelőtti felbukkanása óta, világos, hogy a zsidó hozzájárulás a történelemhez meglehetősen mérsékelt. Az emberek megtelepedtek az egész bolygón, elkezdtek foglalkozni a mezőgazdasággal, megépítették az első városokat, feltalálták az írást és a pénzt már több ezer évvel a judaizmus megjelenése előtt.
De még ha az utóbbi két évezredet nézzük is, mondjuk a kínaiak vagy az amerikai indiánok szemszögéből, nehéz bármiféle zsidó hozzájárulást látni a történelemben, hacsak nem a keresztények vagy a muszlimok által közvetítve. A héber Ószövetség is úgy vált a globális emberi kultúra egyik sarokkövévé, hogy magáévá tette a kereszténység, és belevette a Bibliába. Ellenben a Talmudot – amelynek jelentősége a zsidó kultúrában jóval meghaladja az Ószövetséget – a kereszténység elutasította, így aztán megmaradt ezoterikus szövegnek, amelyet az arabok, hollandok vagy lengyelek alig ismernek, a japánokról vagy majákról nem is beszélve. (Ami nagy kár, mert a Talmud jóval megértőbb és irgalmasabb könyv, mint az Ószövetség.)
Tudnak nagy műalkotást mondani, amelyet az Ószövetség ihletett? Ó, hisz ez könnyű: Michelangelo Dávidja, Verdi Nabuccoja, Cecile B. DeMille Tízparancsolata. Hát olyat, amit az Újszövetség ihletett? Talán még könnyebb: Leonardo Az utolsó vacsorája, Bach Máté-passiója, a Brian élete a Monty Pythontól. De most jön a fogós kérdés: fel tudnak sorolni olyan remekműveket amelyeket a Talmud ihletett?
Bár a Talmudot tanulmányozó zsidók közösségei a világ nagy részén szétterjedtek, nem játszottak jelentős szerepet a kínai császárságok kialakításában, az európai felfedezőutakban, a demokratikus rendszer kiépítésében vagy az ipari forradalomban. A pénzverést, az egyetemet, a bankot, az iránytűt, a nyomdát és gőzgépet mind-mind nem zsidók találták fel…”
Forrás: Yuval Noah Harari: 21 lecke a 21. századra (162-166 o.)
O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O
Az idézett rész ( az egyik „lecke”) lényege: 2019 az alázat éve lehet mindazoknak, akik eddig nemigen láttak túl relativizált világuk falain, “öltek, öleltek, tették, ami kell”. Fikciók, hiedelmek és mítoszok világából ébredve ma már a vak is látja, hogy EGY világot építünk, a történések globálisak, mindenkinek beleszólnak az életébe – és az eddigi szerepjátékokba.
Ki kell találni valami jobbat…
[1] Szemtelenség, pimaszság (jiddis)
[2] Megjegyzés: Ha ezt Szabó Dezső és társai olvashatták volna…