Tanuljunk meg kommunikálni – idiótákkal

jobb előbb mint később…

A most kezdődő kétszáz éves korszak alapvetően meghatározó tényezője lesz, hogyan tudunk egymással kommunikálni. Az ipari forradalom óta tartó anyagi-technikai fejlődés után, egy szellemi érlelődés veszi ugyanis kezdetét,  csak ehhez még fel kell nőnünk. Pontosabban új és más képességeket kell kifejlesztenünk – mint amikor „a vas és az acél” korszakában jártunk. Mára nyilvánvaló, hogy a Gutenberg-galaxisból végleg átléptünk a „Zuckerberg”-galaxisba, ahol az emberi kapcsolatok már teljesen más módon működnek. A kifejlesztett technikának hála, nagyságrendekkel megnőtt ugyanis az emberek között az információ-áramlás, és ennek nem véletlenül egyenlőre a minőség látja kárát…

Hogy alkalmazkodni tudjunk a sok-sok emberhez, hogy az intenzív információ-csere ne csak kölcsönösen „falra hányt borsó” legyen, ehhez jó segítség egy Svédországban megjelent sikerkönyv – hogy kis reklámot csináljak neki. Hiába okoskodik ugyanis lassan már több mint hét-milliárd ember ezen az új közterületen – a világhálón -, ha csak süketek párbeszéde folyik…

„Egyszer huszonöt éves koromban találkoztam egy férfival, aki saját vállalkozást működtetett. Sture hatvan év körül járt, és jó néhány évvel korábban maga hozta létre és építette ki a cégét. Azt a feladatot kaptam, hogy hogy készítsek vele egy interjút egy tervezett projekt előtt. Arról kezdtünk beszélgetni, hogyan működnek a dolgok a vállalkozásában. Sture egyik első megjegyzéseként kijelentette, hogy idiótákkal van körülvéve. Emlékszem, felnevettem ezen, mivel viccesen hangzott. Ő azonban komolyan gondolta amit mondott. Vörösre vált az arca, miközben magyarázta, hogy az A osztályon dolgozó egész bagázs tökéletes idiótákból áll. A B osztályon csak tökfejek vannak, akik nem fognak föl semmit. És akkor a C osztályról még egy szót sem szólt! Azok ugyanis a legrosszabbak: az ott dolgozók ugyanis annyira tökkelütöttek, hogy Sture azt sem értette, reggelente egyáltalán hogyan jutnak el a munkahelyig.

Minél tovább hallgattam őt, annál inkább úgy éreztem, hogy van ebben a történetben valami egészen különös. Megkérdeztem tőle, tényleg úgy gondolja-e, hogy idiótákkal van körülvéve. Rám meredt, és kijelentette, hogy az alkalmazottai között nem sok az olyan, akit érdemes lenne ott tartani.

Sture legtöbbször a munkatársai előtt sem rejtette véka alá, hogy mit gondol. Egy pillanatig sem habozott valakit idiótának nevezni az összes kolléga füle-hallatára. Ezzel viszont azt érte el, hogy az alkalmazottak kerülték. Senki sem mert vele négyszemközt beszélgetni. Az egyik telephelyen még figyelmeztető lámpát is felszereltek a bejáratnál. Diszkréten helyezték el a recepció fölött, és amikor Sture bennt volt, vörösen világított. Amikor viszont távol volt, zöld fényre váltott.

Mindenki tudott erről. A munkatársak, de az ügyfelek is automatikusan vetettek egy pillantást a lámpára, hogy tudják, mire számítsanak, ha átlépik a küszöböt. Amikor a lámpa vörösen világított, egyesek egyszerűen sarkon fordultak, hogy majd megfelelőbb időpontban térjenek vissza.

Mint tudjuk, amikor az ember fiatal, tele van jó ötletekkel. Ezért feltettem az egyetlen kérdést amely azonnal felvetődött bennem: Ki alkalmazta azt a sok idiótát? Tisztában voltam azzal ugyanis, hogy többségüket maga Sture vette fel. Sőt Sture is tisztában volt vele, hogy tisztában vagyok vele. Tudniillik burkoltan azt kérdeztem: Ki is akkor itt a legnagyobb idióta?

Sture kihajított. Később hallottam, hogy legszívesebben előkapta volna a puskáját, és lepuffantott volna.

()

Akkor és ott határoztam el, hogy megtanulom azt, ami talán a legfontosabb, hogy miként működnek az emberek.

()

Köszönettel tartozom Sturénak azért, hogy felkeltette érdeklődésemet a téma iránt…”

Jó szórakozást!

(Az idézetek a könyv bevezetőjéből, a 8-11. oldalról valók)

Szólj hozzá!