“Nincs még egy terület a világon, ahol az antikvitás építészeti emlékei ilyen nagy számban, ilyen tökéletes és ennyire változatos formában őrződtek meg, mint Szíria központi területeinek északi részén és Hauránban.” Howard Crosby Buttler (1872-1922) a Princetoni Egyetem professzora.
Dajr Már Musza al-Habasi:
Az abesszíniai Szent Mózesről elnevezett Kopt kolostor Damaszkusztól 80 km-re északra, 1320 méter magasban található, a kezdetektől keresztény remeték használták meditációra.
A hagyomány szerint abesszíniai Szent Mózes egy etióp király fia volt, aki a koronát, pompát és házasságot visszautasítva inkább Isten szolgálatát választotta. Egyiptomban járt, majd a Szentföldre utazott. Később szerzetesként élt a közeli Qarában (megj.: a karaiták központjában), végül remeteként abban a völgyben, ahol most a kolostor található. Itt halt vértanúhalált.
Régészeti és történelmi bizonyítékok arra utalnak, hogy a kolostor már a VI. században létezett. A falra vésett arab feliratból kiderül, hogy a jelenlegi kolostortemplom az iszlám időszámítás szerinti 450-ben épült (Kr. u. 1058) “az Irgalmas és Könyörületes Isten nevében”. A templom felbecsülhetetlen értékű freskói a XI-XII. századból származnak. ()
Baloldalt, az apostolok trónusa alatt, a kárhozott püspökök csoportja szenvedve, lángok közt égve ont keserű könnyeket. Alattuk zuhogó tűzesőben sínylődnek a különböző kultúrákhoz és vallásokhoz tartozó bűnösök. Lejjebb, a hitetlen embert fojtogató Sátán mellett szerzetesek és apácák égnek a pokolban. Még lejjebb egy kis ördög, botrányoktól vöröslő nyelvvel, a mérleg rossz cselekedetekkel teli bal oldali lapját húzza lefelé. Közelében múmiaként bepólyálva négy bűnös látható, vétkeik jelképeit a nyakukhoz kötözték: az első a pénzt imádta, a második erőszakos volt, a harmadik bizonyára egy uzsorás lehetett, míg a negyedik egy becstelen, csaló kereskedő. A végén egy sor meztelen férfi és nő látható összeláncolva. A testnyílásaikon keresztül bemászó kígyók a házasságtörést és paráznaságot jelképezik. ()
Qára:
Az V. és VI. század teológiai vitáinak következtében kialakult szakadás közepette a Damaszkusztól kb. 100 km-re északra fekvő Qára püspökei azon kevesek közé tartoztak, akik ellenálltak a monofizita(1) áramlatnak.
A település fő kultuszhelye a szintén késő antik korabeli Szent Miklós-templom, melynek eredeti öthajós építészeti elrendezése annak ellenére is jól látszik, hogy a templomot 1265-1266 között a mamelukok mecsetté építették át.”
Érdekes párhuzamok figyelhetők meg az abesszíniai Szent Mózes etióp herceg – és a firenzei Szent Miniató (örmény herceg, lásd korábbi bejegyzés) legendáiban: gazdagság, rang elutasítása, az (első ilyen utat vállaló remete!) thébai remete Szent Pál életmódjának követése stb.
Ezek az emberek mind elmebetegek voltak? Otthagytak királyi-hercegi/hercegnői kincseket, vagyont és hatalmat – a pusztáért, vagy egy barlangért?! Ráadásúl ezt a “szokást” vagy 500 év múlva boldog Özséb renddé szervezi Magyarországon!? (Pálosok) Talán addigra ért ide az uralkodói udvarok terjedő rothadása? Mi magyarázná ugyanis értelmes, szép fiatalok ilyen magukba fordulását? Valamilyen elementáris oknak kellett ehhez léteznie: a hatalom körül olyan fertő alakult ki addigra, hogy inkább választották a pusztát, a barlangot, ahol kemény munkával ugyan, de a megélhetés is biztosított – ÉS A SZELLEMI TÁPLÁLÉK IS!? Inkább ezt választották, mint az “udvar” intrikáit, az erőszakolt (gyerekkori) dinasztikus érdekű összeházasításokat, a sugdolódzó “tanácsadókat”, a méreggel-gyilokkal “dolgozó” orrgyilkos segítőket – azért, hogy a csőcselék előtt egy hatalmi színjátékban vehessenek részt?!
Szintén észrevette ezt a kontinenseken és kultúrákon átívelő “szent”-mintát Kovács Kristóf: “Rabban Bar Szauma utazásai” c. írásában:
„Bardajszan alakja hathatott a szír szentkultusz heroista tónusú hagiográfiájára is. Mar Qardagh VII. századi legendája (ami egy adiabénéi szent életét meséli el, aki a 344 és 377 közötti perzsa pogányüldözések idején élt) pl. egy olyan tipikus keleti szentet állít elénk, aki kezdetben fejedelmi vadászaton űzi a vadat, görög filozófus módjára érvel, majd egész zoroasztriánus családját meggyőzi, hogy költözzenek fel vele a hegyekbe, a szír remete-aszkéták közé, végül lázadni merészel a keresztény közösséget fenyegető pogány sah ellen. Ebből a vadászó-filozofáló nemes leírása tökéletesen illik Bardajszanra, valószínűleg az ő példája ösztönözte a hasonló életvitelt folytató későbbi keleti szenteket is…”
Mára már elfogytak a szentek – ezeket a “kiköltözőket” ma hajléktalanoknak hívják. De álszentekből van kínálat…
(Idézetek Major Balázs – Szécsi Zsolt: “Késő-antik Szíria építészeti emlékei” c.könyvéből valók)