Kiűzetés az Édenből – újratöltve
Azért mert Püthagorasz vízbe fojtatta az irracionális számok létezését felismerő
és az azt nyilvánosságra hozó Hippaszoszt, még nem Püthagorasznak volt igaza.
Mikor kezdődött a tudás (és a hatalom!) kizárólagos birtoklásáért folytatott harc? Galilei előtt vajon mennyivel? Homályba vész, de bizonyos, hogy csak akkor kezdődhetett, amikor már volt min összeveszni – amikor már szakítottunk a tudás fájáról.
„És midőn látta az asszony, hogy a fa jó táplálékul és gyönyörűsége a szemnek és kívánatos volt, hogy bölccsé tegye őket, tépett gyümölcséből és megette; adott férjének is, aki vele volt, és ő is evett”.(Gen 3,6)
Kapott belőle tehát a kakaskodó hajlamokkal felruházott férfinem is! Mivel a szüléssel neki nem kellett bajlódnia, könnyű kitalálni, hogy néhány díszpéldány ebből a fajtából azonnal a revírjének a kibővítésére használta tudását! Tudjuk, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik. (Gen.4,7) Elég egyetlen egyszer ajtót nyitni neki! Szerencsétlen férfinem! Nem Káin volt az első, aki fejbe vágta a konkurenciát. Ráadásul Ádámunk azt hiszi, hogy ő holmi tudás kizárólagos örököse, pedig csak egy kis maradékból evett – amit “Éva” adott neki! Ezért van azután, az az életbölcsesség, hogy minden sikeres férfi mögött ott áll egy nő. Én azt kérdezem ezek után: mi lesz, ha egyszer elérjük, hogy ne csak mögötte – hanem mellette is álljon?! Minden fontos döntésnél. Főleg közügyeknél! Akkor netán megint elérhetjük az Éden-i állapotot! Másodszor(?), vagy sokadszor nem eshetünk ugyanabba a hibába!?! Éljen az Éden-i pár(t)!
Amikor szakítottunk a jó és a rossz tudásának a fájáról, a fogalmazás pontosan jelzi, hogy nincs külön jó tudás és rossz tudás, csak jól, vagy rosszul (szándékosság esetén: gonoszul!) felhasznált “egyetlen” tudás van. Amit el is lehet hallgatni (titkolni) mások elől: ez a képmutatás lényege. Amikor a tudásból “haraptunk”, mindezekre képessé váltunk. Követtünk el néha jót is és értünk el hibákat rendesen. Ha jót tettünk, jóra tanítottunk, akkor nőtt ez a (közös) tudás, ha rosszat, akkor ebből a közös tudásból pusztítottunk. Túl azon, hogy így kiűzettünk az Édenből (ami egy valóságos hely volt), elveszett egy olyan konkrét tudás (ismeret), amit csak kevesek tudtak. Ha ma elpusztulnának azok az emberek, leírások és infrastruktúrák, amik az atomenergiáról szólnak, mi történne?
Nyilván annak a tudata, hogy volt egy ilyen, az megmaradna minden túlélőben. De akik megpróbálnák leírni a képleteket és berendezéseket – képtelenek lennének rá! Csak arról tudnának tudósítani, hogy jaj drága utódaink, kiűzettünk a paradicsomból – ahol jó dolgunk volt, most utólag jöttünk csak rá, hogy mennyire. Valamilyen hullámokról beszéltek ezek az emberek, ilyenek voltak a rajzaikon, akik használták ezt a tudást (haraptak belőle) – azután ez okozta a bajt. Ennyit tudnának kőtáblákon rögzíteni a megmaradt utódok számára. A papírra, CD-re, mágneses adathordozókra rögzített információk évtizedek – legfeljebb évszázadok – alatt mind megsemmisülnének. Itt most csak utalok az indiai puránák, vagy a görög mitológia leírásaira, amikor az istenek egymás ellen harcoltak. Mai napig vannak megmagyarázhatatlan radioaktív sugárzású helyek a földön, üveggé olvadt talajrétegek – hogy a piramisok építésének technológiai kérdéseiről most ne is beszéljünk, stb. stb. Milyen látvány lehet egy amazónaszi indián számára a lopakodó megjelenése!?!
Nézzük miért is űzettünk ki Édenből? Hiszen addig minden “igen jó” volt.
A kígyó pedig ravaszabb volt a mező minden vadjánál, amelyet az Örökkévaló Isten alkotott… Gen 3,1
Érdekes ebben az esetben, hogy a ravasz szó egyúttal meztelent is jelent a héberben! Mi az ami ezen a szerencsétlen állaton (még ha fügefalevél volna rajta, akkor is) azonnal látszódna? A kígyómozgás maga! Ami valóban igen ravasz dolog!! De semmivel nem lehet jobban a hullámmozgást bemutatni! Ma sem lehet jobb látható hasonlatot találni. Az ember képekben sokkal jobban tudja a valóságot megragadni – mert különben könnyen képtelenségek zavarják össze!
A kígyó [mozgása] pedig ravaszabb volt a mező minden vadjánál, amelyet az Örökkévaló Isten alkotott.
Az információtechnológia alaptézise, hogy „a kódolás biztonsága a definíción múlik”. Ha a definíció hibás, akkor már nem lehet az információt egyértelműen rögzíteni sem. De ha sikeresen rögzítették is azt – egyértelmű jelrendszerrel -, akkor is hátra van még a kiolvasás, ami szintén feltételezi a kódtábla hiánytalan ismeretét. Máskülönben megint sérül az üzenetet. Most visszagondolva a teremtéstörténetben a legelső részre, ahol a tér és az idő teremtéséről van szó, alsó vizekről(maim) és felső vizekről(samaim) találunk említést. Vannak teremtéstörténetek, ahol ugyanitt édes és sós víz szerepel (Sumer), van ahol szelek fújnak.
A héber im, máim, samáim (haj, víz, ég) szavak egyetlen jelrendszer egymásra épülő elemei. Egyetlen hajszál, egyetlen hullámként fogható fel: annó a fizikatanárok az általánosban egy kilincshez kötött gumikötéllel demonstrálták a rezgés mibenlétét. A víz már iskolai demonstráció nélkül is hullámzó felületként jelenik meg mindenki tudatában. A harmadik hullámforma, a hagyományosan égnek fordított samaim szó Károlinál 1590-ben még menny fordításban szerepel – ő is rájött arra, hogy itt nem a látható égboltra utal a Tóra. A sam jelentése egyébként: ott (nem itt, hanem valamin túli, távoli, túlsó oldalon lévő). Vagyis itt egy olyan hullámforrásról beszél a szöveg, ami valamin túl van, ezt leginkább és legpontosabban a sam-maim kifejezéssel lehet leírni. A samaim – ezen visszaolvasás szerint – a tér határának alapvető tulajdonságát definiálja.
(Apropó “m”. Ez a hangzó a rezgés hangzója, a világ bármelyik nyelvén! Vajon az Om-Mani-Padme-Hum mantra nem ugyanígy az örök rezgés mantrája? Mintha az Im-Májim-Sámájim alteregója lenne?!)
Nézzük a tudomány újabb eredményeit. A XX. században felfedezték, hogy az anyag duális természetű. Anyagként is viselkedik, de ugyanakkor hullámként is. Louis de Broglie egyenesen anyaghullámról beszél. Maxwell óta tudjuk, hogy minden hullámnak van hullámnyomása. Ez, mint a szél, úgy hat: nem látható és mégis hat. Ilyen a hanghullám is: nem látjuk – mégis halljuk. (Már akinek van füle a hallásra)
Könnyen belátható, hogy egy hullámzó mozgás sem lehet idő nélkül (mert a mozgáshoz idő kell). Idő nélkül nincs mozgás, mozgás nélkül nincs időtér. Az idő, vagy a tér volt-e előbb? Ezt a tyúk vagy a tojás kérdést itt és most kihagynám (egyesek szerint a kellő ideig tartó kotlás a válasz). Szerintem sokkal fontosabb számunkra az, hogy mi van azóta?
Nézzük tehát a “második nap”-tól (fázistól) a történéseket: „Legyen boltozat a vizek közepén, hogy elválassza a vizeket egymástól.” (Gen.1,6)
Voltak akik ugyanezt a műveletet egy rokon teremtéstörténetben (rokon, mert több eleme megegyezik) szobrokon és agyagtáblákon is próbálták ábrázolni: Sumer hagyatékában rengeteg helyen a legfelső isten (a teremtő attribútuma) egy kelyhet tart, amiből kétfelé ömlik a víz. Sokszor az “alak” hajából és szakállából is hullámozva folyik kétfelé. De annyira hangsúlyozzák, hogy ez nem haj, hogy halakat is láthatunk a hullámok között. De ettől még nem is egy kút, vagy folyó vize az, ami itt patakzik. Nem is az ügyeletes király csodálatos vízfakasztásának megörökítése (az más történetben van leírva). Egy teremtéstörténet lényeges eleme csakis a világunk modelljének legegyszerűbb képi jelrendszerrel “kódolt” megjelenítése lehet.
Maradjunk tehát annál, hogy a vizekhullámokat akarnak jelezni. (Többesszámban!) Ha több hullám van akkor azok interferálnak is – de ugyanúgy ahogy az anyagra igaz az anyagmegmaradás törvénye, ugyanúgy igaz ikertestvérére a hullámokra is a hullámmegmaradás törvénye. (Törvény és axióma között az a különbség, hogy utóbbi csak közmegegyezés kérdése, míg a törvény – természettörvény – nélkülünk is létezik.) Vagyis akár tudunk róla, akár nem, akár beszélünk róla, akár nem, akkor is működik. Mégha egyetlen egy ember sem ismeri – akkor is. Ezért természettörvény, mert nem emberi alkotás. Ha valakinek ez nem tetszik, akkor keressen mag(j)ának egy másik univerzumot – hátha ott másképp van.
Fúj tehát a szél már minden irányból – minden irányban, rendesen. Mit eredményez ez? Egy folytonosan mozgó (rezgő, forgó és haladó) interferenciákkal (egymásra hatásokkal) teli térben? Van egyáltalán már tér? Még csak fény van – egy “hang” cikázott át a mindenségen: Legyen! És ezzel indult mindenfelé a hullámok özöne – a tér birtokba vétele!
„Legyen boltozat a vizek közepén, hogy elválassza a vizeket egymástól.”
Aha! Alakul ez! A hullámtér-nek kell egy felső határfelület, hogy “tudja” hol a határ, és kell egy közvetítő közeg, ami átjárhatóvá teszi a rezgések számára!
Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld pedig puszta és üres volt és sötétség volt a mélység színén; és Isten szelleme lebegett a vizek színén. És mondta Isten: „Legyen világosság!” És lett világosság.
Az üresség, a sötétség nem lett eltörölve! Csak addig nem “látszott”. Azután szépen beépült a REND-szerbe! De hol vannak a felső vizek?
A valóságnak ez a része egy kicsit nehezebben elképzelhető. Kétezer éven át a legnagyobb koponyák sem tudták a kérdést megoldani. Geometria és matematika magas ismerete nélkül lehetetlen. De Bolyai János óta van válasz – csak kicsit bonyolult. (Lásd: Appendix.). De amikor a válasz megszületett, azután is csak egy két ember értette meg száz-évente. Einstein egy volt ezek közűl, de őt sem igen értették (és értik a mai napig sem). Ráadásúl nagy igyekezetében egy aprócska hibát is vétett (amikor a végtelen per végtelent egynek vette). Ezzel azután a térgörbület sugara konstansnak adódott. Dobó Andor matematikus vagy tíz éve újra elindult Bolyai nyomában és szívósan haladva kijavította Einstein képletét: a görbület sugara így már nem állandó – hanem paraméter. (Amerikában már díjat is kapott érte.)
Miért érdekes ez számunkra? Mert emiatt ismeretlen a háttérsugárzás eredete! Ezért hiányzik a “sötét” anyag. Ilyen nézőpontból érthető a felső “vizek” jelentősége. Ugyanerről beszél a sós víz (nehezebb víz) és az édesvíz (könnyebb víz) megfogalmazás más teremtéstörténetekben. Ha felfogtuk a megfogalmazást – akkor visszakódoltuk az üzenetet. A felső vizek a megmérhetően végtelen távolságban lévő térhatár tulajdonságát kódolja! Ugyanis a térhatár úgy viselkedik (számunkra úgy tűnik), mint egy anyagi tulajdonságokkal nem magyarázható magas frekvenciájú hullámforrás (hullámgenerátor). Mi hajtja ezt a térszimetrikus kvázi-gömbhéj alakú hullámgenerátort odafent? Hogyan lehet ezt elképzelni? A megszámlálhatóan végtelen sok hullám, terjedése során egymással interferálva (és a változó térgörbületnek megfelelően terjedve), egy igen kemény sugárzást kibocsátó hullámtükör (visszaverő “felület”) kialakulását eredményezi a mérhető végtelenben. Erről minden visszapattan (azt kellően gerjesztve!). Mert hullám sem vész el – csak átalakul! A cunami esetében az amplitúdó nő meg – itt pedig a párhuzamosok találkozása folytán – a frekvencia. Ez olyan magas lesz a végén, hogy már semmiben sem tud terjedni. Ezért lett ez a hullámfelület – “a felső vizek” megnevezéssel illetve. Ez a számunkra kimért tér végső határa! Ebben a térben azután ez a háttérsugárzás eredményezi, hogy az elektronok nem zuhannak soha sem az atommagba – az idők végezetéig sem. Pontosabban, amíg fúj ez a szél – addig nincs szükségük az elektronoknak duracell elemre! (Meddig fújhat egy ilyen szél? Könnyű kitalálni.)
A gravitáció pedig szintén ugyanezen “fújó szeleknek” (a háttérsugárzás hullámnyomásának) következménye. Amennyiben tömegarányuknak megfelelően kitakarják egymás elől a háttérsugárzást. Két kígyó[mozgás] eredménye ez egymásban. Ahogyan az RNS kettős spiráljában is, de az már egy másik történet. Mint fenn, úgy lenn: ugyanaz a törvény megfelel mindkettőre. Mert EGY világban élünk. Nem úgy mint a cirkuszban. Itt nincs másik. Pontosabban a másik is mi vagyunk! A másik kiirtása megy egy ideig (amíg a visszahatás elér hozzánk), de azután mi is sorra kerülünk. Egy zárt univerzumban semmi ezoterikus nincs abban, hogy működik a “karma karma”, – a hatás-ellenhatás törvénye! –, amiről elfelejtkeztünk! (Ne csodálkozzunk, hogy tudósok fraktál- és hologramszerü világról beszélnek – amiben a rész és az egész kölcsönösen tartalmazza egymást…)
Ezt nem fogták fel őseink, amikor először megismerték és felhasználták ennek a szerencsétlen “átkozott” kígyónak a tudását – a “revír” növelésére. Nincs nagyobb revír senki számára, mint ami Édenben volt: Jó lesz, ha ezt a tudást lassan “mindketten” megtanuljuk – annyi ember tragédiája után. Egy Ádámnak (bőven) elég társnak egyetlen Éva – ebben az örök édeni univerzumban.
Csak jól éljünk vele!
Pest-Buda, 2012 november 13