A múlt mindig készségesen válaszol – ha jól kérdezünk.
“A Szippar-i tábla a káldeusok egyik mesterműve mind művészeti, mind geometriai és asztronómiai szempontból. Az általános nézet szerint a görög matematikus Euklides volt az aranymetszés és az aranynégyszög feltalálója és megszerkesztője, ahogy ezt leírta az Elementa c. művében (Kr.e.320). A reneszánsz kor nagy művészei a 15. és 16. században kezdték tudatosan használni az aranymetszési arányokat a műveikben, mint a szemet leginkább gyönyörködtető és a szépérzéket legjobban kielégítő tökéletes formák összhangját. Tudomásom szerint eddig senki sem mutatta ki, hogy a káldeusok már háromezer évvel ezelőtt jól ismerték az aranymetszés isteni művészetét. (…) A felső négyszöget az oszlop tengelyén áthaladó egyenes vonal úgy osztja ketté, hogy kisebbik része is egy aranynégyszög: D/C=(A-X)/X=68/110=0,618. Ezt a térséget az ékirat a Fény Szentélyének nevezi (E-babbar), ahol a napisten fia, Marduk lakik…”
(Idézet Teres(csényi) Ágoston Biblia és asztronómia c. könyvéből 230-232.o)
A kiemelt szövegrész azért különösen érdekes, mert a Képes Krónikánkban a legnagyobb kép – a magyarok bejövetele (lásd alább) – tulajdonképpen két képrészből áll, és ennek baloldali képrésze – a „Fény Szentélyében” ülő királlyal – PONTOSAN EZEKKEL A MÉRETEKKEL KÉSZÜLT!! Vagyis 68 x 110 mm! Aki nem hiszi – járjon utána…(Az alábbi képen a=110, b=68)
Ez – szerény véleményem szerint – azt jelenti, hogy a Pálos-szerzetesek 1350 táján ismerték a Szippar-i táblát – és az aranymetszést (jóval a reneszánsz előtt…). Persze aki akarja számolgathatja ennek a véletlen valószínűségét – lelke rajta. Mielőtt azonban a számolgatásnak nekiállnánk, célszerű a jobboldali képrészt is megnézni! Ugyanis “véletlenül” ezt is aranymetszéssel készítették az alkotók – nagyobb egy kicsit a kép – de az arany arány megmaradt! Nehogy kétségei legyenek szegény utódoknak, a képen c=77 és d=125.
Még rengeteg arany-arány van a képen – itt és most ezek tárgyalása nem cél – elég kezdetnek annyi, hogy egy páros és egy páratlan számsort tartalmazó “arány” egyaránt megjelenik…
Lapozgatva most már ezt a „művet”, a 32. oldalon egy újabb érdekes adalék: ott is egy parthus alak tűnik elénk a kép jobb szélén. (Finály szerint a partus jelentése a latinban am. szülés, nemzés – átv. ért. kezdet, eredet, származás…)
Miről ír itt – mire erősít itt rá – Kálti Márk?
“Introitus diversarum nationum (Különféle népek bejövetele)
Mind Geyche király és Szent István király idejében, mind más királyok napjaiban jöttek aztán Magyarországba csehek, lengyelek, görögök, spanyolok, izmaeliták vagyis szaracénok, bessusok, örmények, szászok, thüringiaiak, meisseniek és Renus vidékiek, kumanok, latinok, akik hosszabban tartózkodtak az országban és bár nemzetségüket nem ismerjük, a magyarokkal különböző házassági kapcsolatba kerülvén hasonló nemességet és szállást (birtokot) nyertek. ” (Kiemelés tőlem)
Szép kis “veteményeskert” ez a Kárpát-medence! Ezer éve valami bizonyosan elkezdődött itt. De ezen a képen aranymetszést már nem találunk. A frissen ültetett “aranyalmafák” nem teremnek máról-holnapra…
Ám épp a mai napok híre, hogy újra hivatalosan is megjelt Magyarországon az “iszlám közösség”. Ezek szerint ezer év után (izmaeliták, böszörmények után) valami megint készülődik kis hazánkban…