Élet a „világ vége” után…
Vak is látja ma már: nagy időket élünk. Van aki beszél róla – van aki nem (ér rá…) A régi sémák olyannyira megkoptak, hogy fásult unalom leng már körül minden “hivatalos” optimizmust: mint a hajdani öt-éves tervek “fenntartható” növekedésének álomvilágát, békekölcsönöstül.
Azután annyi volt csak: Rohantunk a forradalomba…
Végtelenségig polarizált világunkban mindennek két oldala van. Az egyik tábor Trianonnal, a másik holokauszttal van tele. Mintha nem lennének örmények, kurdok, tamilok – ki tudja hány megkínzott, kifosztott, elpusztult nemzedék? Bűnösök és áldozatok végtelen soráról szólnak a híradók, könyvek, visszaemlékezések. Úton-útfélen kattognak és pittyegnek a digitális kamerák: soha ennyire még nem próbált az emberiség az elfutó pillanatba belekapaszkodni…
Mert különben mi marad??
Egyes hírek szerint már a dimenzióváltás korát éljük. A “Minkovszki-térben” egyre csak előre(?) rohanó emberiség egyszer csak rádöbben, hogy van egy ötödik dimenzió is: A MÚLT. Legalább is – ez még biztos. A jövő – tudjuk – már nem a régi. Így azután a tér három iránya és a (lineáris) idő mellett egyre erősödik az ötödik szerepe: az emlékezeté. Ennek a képességünknek köszönhetően vagyunk emberek. A katarzist pedig maga a visszaemlékezés indítja el. Egyre inkább már csak ez marad a fiatalabbak számára is (no persze a kábítószeren kívül). Előnye is van hát a válságnak! Ezzel a “világraszóló” többgenerációs kollektív emlékezéssel lassan-lassan – észre sem vesszük – feltépjük az “ötödik pecsétet”:
És mikor felnyitotta az ötödik pecsétet, látám az oltár alatt azoknak lelkeit, a kik megölettek az Istennek beszédéért és a bizonyságtételért, a melyet kaptak. És kiáltának nagy szóval, mondván: Uram, te szent és igaz, meddig nem ítélsz még, és nem állasz bosszút a mi vérünkért azokon, a kik a földön laknak? Akkor adatának azoknak egyenként fehér ruhák; és mondaték nékik, hogy még egy kevés ideig nyugodjanak, a míg beteljesedik mind az ő szolgatársaiknak, mind az ő atyjokfiainak száma, a kiknek meg kell öletniök, a mint ők is megölettek. (Jel. 6,9-11)
Azután már közvetlenül a harag napja következik (Jel. 6,17).
Mert az idő – és a bűn és bűnhődés kereke (a karma)- nem áll meg…