(Részlet P. Rossi – A filozófusok és a gépek c. könyvéből 87-93.o. Kossuth 1975)
Francis Bacon egész életműve arra irányul, hogy a retorikus irodalmi jellegű kultúra helyébe egy tudományos-technikai jellegű kultúrát állítson. Bacon tökéletesen tudatában van annak, hogy e reformprogram megvalósítása szakítást jelent a hagyománnyal, és mélységesen meg van győződve egyrészt arról, hogy ehhez a szakításhoz szükség van a múltbeli kultúrák történeti vizsgálatára; másrészt arról, hogy ez a szakítás az embereknek nemcsak a gondolkodásmódját illeti, hanem az életmódjukat, a természeti világgal és a kulturális tradícióval szembeni magatartásukat is. Az antik világban kidolgozott filozófiai elméletek típusa, Bacon szerint, eleve feltételezi a szemlélődés fölényét a művekkel, a természet előtti meghódolást a természet meghódításával; a belső reflexiót a tények és a dolgok közvetlen kutatásával szemben. Számára az a cél, hogy válságot idézzen elő abban a kultúrában, amely az ilyen jellegű filozófiai megnyilatkozásokat jogosnak és lehetségesnek tartja, és hogy ezen az alapon eljusson egy olyan filozófia feladatainak, céljainak és módszereinek kijelöléséhez, amely mindattól különbözik, ami évszázadok során a filozófiai kutatás természetévé vált.
Bacon egész munkássága – ezt még legfigyelmetlenebb magyarázói is észrevették – totális reformként hat és arra a meggyőződésre támaszkodik, hogy az emberi történelem gyökeres átalakuláson megy keresztül. Ez az átalakulás semmiképpen sem azonosítható a filozófia megváltozásával, nemcsak a spekulációt illeti: az advancement of learning (a vizsgálódás előrehaladása) nem a filozófiai iskolák, vagy szekták tevékenységéből ered, hanem szorosan összefügg a civilizáció egész helyzetével. Amikor Bacon a saját művéről mint az idő szülöttéről beszél, nem retorikus kifejezéssel él, hanem mélységes meggyőződését fejezi ki. A történelmi átalakulás, amely őt érdekli, és amelybe úgy gondolja beillesztheti a saját filozófusi és kultúraszervezői munkásságát, egy sor anyagi tényezőtől függ, amelyeknek szerinte beláthatatlan jelentőségük van a kultúra világában. A találmányok, a kézművesség újbóli felvirágzása, a földrajzi felfedezések, a felfedező utak, Európa új politikai viszonyai megváltoztatták az életkörülményeket a földön. Ez az átalakulás változást jelent a gondolat, a filozófia világában is: „Nagy szégyen is volna az emberiségre” — írja — „miután az anyagi világ körét, a földek, a tengerek, a csillagok ismeretét szinte határtalanul kiterjesztette, ha a szellemi világ ismeretében nem tudna kitörni az elődök vívmányainak szűk kereteiből.”
A három nagy felfedezés: az iránytű, a könyvnyomtatás és a puskapor annyira megváltoztatta a történelem menetét, hogy úgy tűnik „egyetlen birodalomnak, szektának vagy csillagnak sem volt nagyobb befolyása vagy hatása az emberi dolgokra, mint ennek a három mechanikai felfedezésnek”. Baconnek a hagyományos kultúra „meddősége” elleni tiltakozása éppen azon alapul, hogy szembeállítja a kézművességet a filozófiával, a tudományos-technikai tudásra jellemző haladást a skolasztika dialektikus gyakorlatainak és a humanizmus retorikai gyakorlatainak jellegzetes mozdulatlanságával. „Immár kétezer esztendeje, hogy ezek a tudományok egyhelyben topognak, egyetlen lépéssel sem jutnak előbbre, és nem gyarapodnak jelentősen, sőt általában alapítójuk idejében virágoztak, s azóta egyre hanyatlanak. A természetre támaszkodó és a tapasztalat fényétől vezérelt mechanikai mesterségek… éppen ellenkezőleg: folytonosan virulnak és növekszenek, mintha éltető szellem tartaná fönn őket: eleinte kezdetlegesek, később csiszolódnak, végül kifinomulnak és szüntelenül gyarapszanak.”
A hagyományos filozófia körében minden állítás állítás, minden kérdés kérdés maradt és a viták ezeket “nemhogy megoldották volna, hanem mintegy rögzítették és táplálták”. Az elméleti tudományokat “tökéletes szobrokként imádták és ünnepelték”, és semmiféle fejlődést nem értek el, miközben a kézművesség fejlődése olyan gyors volt, “hogy az emberek érdeklődése és vágyai hamarabb kimerülnek, mint ahogy ez igazán kibontakozna”. A kézművességre és a technikai tudásra jellemző fokozatos fejlődésnek Bacon szerint határozott oka van, mégpedig az a tény, hogy itt sok ember állítja a tehetségét egyetlen cél szolgálatába: „Egyáltalán nem meglepő, hogy ilyen különbséget lehet megfigyelni a kézművesség és filozófia között, mert az előbbiben az egyes szellemek összevegyülnek, az utóbbiban viszont lerombolják és megsemmisítik egymást”. A kézművességben nincs helye az egyén diktatórikus uralmának, hanem csak egy „szenátusi hatalomnak”, amely egyáltalán nem igényli, hogy a követők lemondjanak szabadságukról, és örökösen egyetlen személy rabszolgái legyenek: „a kézművességben sokak elméje egyesül, a szabad művészetekben és tudományokban viszont sok elme egyetlen ember elméjének rendeli alá magát, és a követők többnyire meghamisítják, nem pedig megvilágítják azt”. Így aztán az idő a mesterségeknek kedvez, a filozófusok által emelt, kezdetben tökéletes építményeket pedig lerombolni segít. Arisztotelész, Platón, Démokritosz, Hippokratész, Eukleidész, Arkhimédész tudománya és filozófiája a századok multával „fokozatosan elkorcsosult és sokat veszített régi fényéből”.
A kézműves mesterségekben a tudás fokozatosan nő, halmozódik; itt a kutatók együttműködése érvényesül. A fokozatos növekedésnek és az együttműködésnek kell jellemeznie a tudás minden ágát (a költészet kivételével); csak így juthatunk egy olyan kritérium birtokába, mellyel a tudomány és a technika világosan elkülöníthető mindenfajta „mágikus” tudástól. Bacon ismételten kijelentette, hogy az általa tervezett tudományos módszer nem bíz sokat az egyéni szellemre és valamilyen módon egyenlősíti az értelmi képességeket: „A mi módszerünk a tudományok kidolgozásában nem nagyon hagyatkozik a szellem erejére és élességére, hanem szinte kizárólag kiegyenlíti a tehetségek és az értelem különbségeit. Mert ha valaki szabad kézből rajzol egyenes vonalat, vagy tökéletes kört, akkor igen sok múlik a rajzoló szorgalmán és kézügyességén, ha viszont vonalzót vagy körzőt használ, akkor alig valami, vagy úgyszólván semmi. Éppen ilyen a mi módszerünk.” Egyes magyarázói úgy értelmezték ezt a megállapítást, mint ami a módszer mechanikus jellegébe vetett optimista hitet fejezi ki, amely módszer, ha egyszer beindult, már magától működik. És nem maradtak el a szenvedélyes tiltakozások az ellen a szándék ellen, amely „a gondolkodás kimeríthetetlen gazdagságát kötelező vágányra akarja kényszeríteni”. De mint annyiszor, a méltatlankodás oka itt is a történelmi ismeretek elégtelensége volt. Ha nem tévesztjük szem elől e megállapítás kulturális hátterét, nyilvánvalóvá válik, hogy a mágikus alkímiai kutatásokban alkalmazott módszerek kivételes jellege elleni állásfoglalás jut benne kifejezésre. Itt, ahogyan már Agricola kiemelte, és ahogyan Bacon megismétli, az eredményt egy olyan titkos eljárás alkalmazására bízzák, amely az egyén kivételes képességeitől függ.
Bacon ezért a mester alakjával a feltalálóét állítja szembe, az ihletett tudós alakjával azét az emberét, aki hozzátesz valamit elődei munkájához, és ily módon hozzájárul a tudomány fejlődéséhez. Eltérően attól, ami a kézművességben szokásos, a különféle tudományok hagyományaiban „a mester és a tanítvány alakja áll előttünk, nem a feltalálóé, vagyis azé az emberé, aki valami fontosat tesz hozzá elődei felfedezéseihez”.
Ebből a szempontból vizsgálva, pontosabb értelmet nyer a modernek és a régiek baconi szembeállítása is, és polémiája „az antikvitás bűvölete” ellen, amely szerinte mint valami rontás, meggátolja az embereket abban, hogy „kapcsolatba lépjenek a valóságos dolgokkal”. A hagyomány elfogadása, e bűvölet elszenvedése Bacon számára mérhetetlen jelentőségű következményekkel jár. Ezen az úton végül is csatlakozunk a múlt jellegzetes álláspontjához: ontológiává változtatjuk saját technikai fogyatékosságunkat. Arisztotelész követői „a lehetséges határain túlra” helyezték mindazt, ami számukra vagy mestereik számára „ismeretlennek vagy kivihetetlennek tűnt”; mindazt, ami „lehetetlen a mesterség számára, lehetetlennek nyilvánítják az elméletben és a gyakorlatban is… Elfogadott igazságnak tartják, hogy ha egy dolgot valamely mesterség nem tud elérni, akkor azt elérhetetlennek kell nyilvánítani”; ily módon „az irigység és gőg szól belőlük, amikor saját találmányaik silányságáért a természetet rágalmazzák és így igyekszenek elkedvetleníteni a többieket”
Az ókori filozófusok — különösen Arisztotelész követői — a természet ellenőrzésére és uralmára szolgáló eszközeik tökéletlenségére építettek egy természetfilozófiát. Bacon szerint viszont „hiúság és őrület nélkül, de ésszerűséggel, a kísérletek és az új gépek által nyújtott bizonyítékok alapján” a régiek ne továbbjával szembe lehet állítani az új tudomány továbbját; és ki lehet mondani az ókoriak ellenére, „akik azt állították, hogy a villámot nem lehet utánozni, hogy igenis utánozható a villám”.
Ezen az alapon az ókor valóban a világ fiatalságának tűnhet, a jelenkor pedig az öregségnek, amely jobban ismeri az emberi dolgokat és érettebb az ítélőképessége, mert „végtelenül sok tapasztalattal és megfigyeléssel gazdagodott”. A „Novum Organum” egyik bekezdésében — melyet túl gyakran idéznek a szélesebb kontextusból kiszakítva — úgy tűnik, mintha Bacon elfogadná a Shakespeare korában nagyon elterjedt tételt a világ öregedéséről és elerőtlenedéséről. Nézeteinek általános összefüggésében vizsgálva, a haladás az emberiség soha véget nem érő útjába vetett reményként jelenik meg: „Én mozgásba hozok egy valóságot, melyet mások fognak kipróbálni… arra kérem az embereket, hogy maguk is vegyenek részt a hátralevő munkában.” Nagy Sándor vállalkozásait — írja Bacon a „Redargutio Philosophiarum”-ban — egy időben rendkívülinek tekintették, de amikor az emberek csodálata alábbhagyott, egy római író megjegyezte, hogy Nagy Sándor egyetlen érdeme az volt, hogy jogos megvetést mert tanúsítani a hiábavaló dolgokkal szemben. „Mi is valami hasonlót hallunk majd utódainktól, amikor felszabadulva, önmagukhoz visszatérve és megbizonyosodva a saját erejükről, jóval meghaladják az általunk nyitott távlatokat.”
A technikai tudás néhány tipikus kategóriája — az együttműködés, a fokozatos növekedés a tökéletesíthetőség, a feltalálás — Baconnél általános érvényű kategóriává válik. Ezek a kategóriák szolgálnak az emberi tudás egész területének minősítésére. Ha a kézműves mesterségeket tekintjük a kultúra modelljének, a technikusok munkáját legalábbis részben jellemző progresszivitást és interszubjektivitást figyelembe véve Bacon szerint ki lehet alakítani egy olyan típusú kultúrát, amely a régivel ellentétben képessé válik a haladásra. Ebben a mechanikusok és az empirikusok munkája összekapcsolódna a filozófusokéval, és így meghaladnák azt a “pusztán empirikus és gyakorlati mechanikát”, amely „különválik a fizikától” és “csupán az emberi türelemre, a kéz és a szerszámok finom rendezett munkájára” hagyatkozik. Ezt a pontot illetően Bacon nagyon világos: ,;az empirikusok filózófiája még szörnyűségesebb eredményekre és nézetekre vezet mint a szofisztikus vagy racionális filozófia”. A valódi filozófia az “empirikusok” és „racionálisok” munkájának összekapcsolásával jön létre. A hangyákról, pókokról és méhekről szóló híres hasonlatában Bacon, amikor az adatgyűjtésre szorítkozó „tiszta empirikusokról” beszél, pontosan a kézművességre utal: „az igazi filozófia nem érintetlenül raktározza el emlékezetében a természetrajzból és a mesterségektől származó anyagot, hanem az értelem által feldolgozott és módosított formában őrzi meg”.
;‚Az alkimisták” — írja Bacon a „Cogitata et Visa”-ban — „reményeikkel együtt öregszenek és halnak meg, a mágusok vállalkozásai se nem tartósak, se nem hasznosak; a mesterségek nem kérnek sok magyarázatot a filozófiától, hanem a tapasztalat kétségkívül lassú és szerény útjait követik. A véletlen, mint a felfedezések oka nyilván hasznos, de adományait ferde és kerülő utakon osztja szét az emberek között.” A véletlent, a „pontatlan megfigyeléseket” a tudomány és a technika közötti együttműködéssel kell felváltani. A valóság átalakítását, a regnum hominis megteremtését nem lehet csupán a tűzre bízni; az észre kell bízni, amely műszerek segítségével dolgozik. Ahogyan Bacon az ő képszerű nyelvén mondja el: el kell hagyni Vulcanust, hogy Minervára bízzuk magunkat.
———————————————————————————
Megjegyzés:
Rossi szerint Bacon itt azt akarta volna mondani, hogy maradjunk örökké ébren – és soha ne aludjunk… De Bacon ilyet természetesen nem mondott; nyilván tudatában volt, hogy úgy “működünk”, hogy e két létállapotban “leledzünk” – felváltva – mint egyének és mint társadalom is. Ha ezt a ciklust megállítanánk, akkor rövidesen magát a lét állapotát is “kiiktatnánk”. Vagyis szemléletében a gondolkodás és az alkotás nemhogy kizárná, hanem feltételezi egymást. Szóval a filozófusok csak nyugodtan filozófáljanak – az építők pedig építsenek továbbra is – hogy legyen a filozófusoknak hol és miről filozófálni – még jó sokáig…
Nekünk meg – ha kicsit már elfáradtunk – akkor jó éjszakát!
ALUNNI
……………………………
Alunni és álmodni kell:
Felét az ember életének
Deliriumban tölti el!
(Arany János 1869)