“Minden attól függ, hogy ki, mikor, kivel kerül – szembe.”
(Dibáczy Attila)
A páholyokról(*)
Az Újpest történelmével foglalkozó írások, tanulmányok és visszaemlékezések között sehol nem találunk utalást arra, hogy működtek Újpesten szabadkőművesek. E titkos mozgalom tagjai fogadalmat tettek, hogy munkájukat a nyilvánosság kizárásával végzik, tagjaik kilétét pedig titkolják. Az Országos Széchényi Könyvtárban került elő egy vékony füzet, amelynek címe: Az újpesti Világosság szabadkőműves páholy története 1888—1913. Kézirat szabadkőműveseknek.
Ez a füzet több, mint izgalmas olvasmány. Bepillantást nyerünk a 19. század végén Újpest életébe, egy különös hangulatú „szellemi műhely” titkaiba. Neveket olvashatunk, akikről eddig nem tudtuk, hogy e titkos társaság tagjai voltak. Magyarázatot kaphatunk több újpesti intézmény alapításának és működtetésének okairól.
Kik voltak tulajdonképpen a szabad kőművesek?
Az önmagát nagymúltúnak tekintő mozgalom tagjai a testvéri szeretetben, hűségben és emberbaráti hajlandóságon alapuló társaságban egyesültek. Kezdetben a mozgalom nem politikai jellegű, nincsenek világnézeti feltételek, bármilyen vallású ember előtt nyitott. Sajátos jeleket használtak, amelyek a vallásokra és a középkori angliai kőművesség hagyományaira nyúlnak vissza. Az angol nagy páholyt 1717-ben alapították. Magyarországon az 1700-as évek végén már léteztek szabadkőművesek. Kazinczy Ferenc 1790-ben ezt írta: „Énnékem a kőművesség oly társaság, melyben az ember elfelejti az egyenetlenséget, ami a külső világban van.” Szabadkőműves volt Kossuth Lajos, Batthyány Lajos, Széchényi Ferenc, Türr István, Liszt Ferenc, Klapka György, Bárczy István, Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Benczúr Gyula, Benedek Elek. Az utolsó magyarországi nagymester az 1950. évi betiltásakor Benedek Marcell volt.
Az újpesti Világosság páholy 1888 és 1914 között működött, majd 1920-ban a többi magyarországi páhollyal együtt betiltották. Rövid ideig — mindössze néhány hónapig — létezett a Veritas (Igazság) páholy, amelyet a Világosság páholyból kilépett tagok alapítottak. A páholy tagjait szigorú titoktartás kőtelezte, saját pénzükből kellett a működést biztosítani, kötelesek voltak évenként legalább egy alkalommal úgynevezett „díszmunkát” készíteni, ami nem volt más, mint egy-egy fontosnak ítélt társadalmi kérdésről készített előadás. A páholy életét a főmester irányította, gazdasági ügyekben a kincstárnok volt illetékes, a szervezeti rendet a titkár biztosította, egyéb ügyekben a felügyelők voltak jogosultak eljárni.
A közelmúltban előkerült dokumentum, melyet most betűhíven közlök, nagyon fontos adatokat tartalmaz. Megtudhatjuk, hogy az újpesti páholy az alapítás évében huszonkilenc taggal indult, akik a társadalom különféle rétegeiből kerültek ki. Volt közöttük három tanító, egy gyógyszerész, két ügyvéd, három orvos, négy gyáros, lakatos és kereskedő, községi bíró és jegyző, hírlapíró és vendéglős, építész és hivatalnok, Sőt még vasúti főtisztviselő is. A páholyon belül nagy fegyelem uralkodott, a tisztségekre titkos választás útján kerültek a tagok. Érdekes, hogy az így kiválasztott ill. megbízott tisztségviselőknek a döntést vita nélkül kellett elfogadni.
A páholy feletti ellenőrzést a budapesti főpáholy gyakorolta, és ha az ellenőrzések során azt tapasztalták, hogy a páholy alapszabály-ellenesen működik, akkor azt „elaltatták”, azaz tevékenységüket felfüggesztették.
Abban a reményben közlöm a kézirat hiteles szövegét, hogy talán egy fehér folt ismét eltűnik Újpest történetéből.
Beszámoló az újpesti Világosság páholy működéséről, 1. rész
Kedves Testvérek!
Tulajdonképpen talán nincs is rendjén a dolog, hogy épen én, aki alig pár éve vagyok szabadkőműves és a „Világosság” tagja, vállaltam magamra a krónikás tisztjét, de hát a főmester parancsának igaz szabadkőművesnek feltétlenül engedelmeskednie kell. Kérlek benneteket, bocsássatok meg épen erre való tekintettel, ha talán referátumom nem lesz eléggé alapos, és különösen, ha megérzik rajta, ha nem a magam eleven benyomásaim alapján készült. […]
1888-ban, épen ötven évvel azután, hogy Lövy Bernát [tímármester] közreműködésével, a gavallér főúr, Gróf Károlyi István megengedi, hogy megyeri homokbuckáira telepesek költözhessenek, kik évi 25 forint és 25 kr. bérért 300-300 négyszögöl földet kapnak, melyre felépíthetik már újkorukban is rozzant kalibáikat, vidám, pezsgő élet uralkodik az amerikai méretekben fejlődő Ujpesten. A lakosság száma 10 év alatt 11 ezerről 23 ezerre szaporodott, a kereseti viszonyok kitűnőek, az élet olcsó, iparosnak, kereskedőnek arany a dolga; az un. taksás házikók tulajdonosai még valamennyien mindenféle privilégiummal, többek között szabad italmérési joggal kapták telkeiket, melyért később regalemegváltás címen olyan 2-3000 forintokat kapnak az államtól, amelyekre még álmukban sem gondoltak; nagy a jókedv, és mivel Pestre nem olyan könnyű, különösen télvíz idején, bejutni, itthon mulatnak, ami könnyen megy, hiszen minden második ház korcsma; a község még nem olyan nagy, hogy az emberek mind ne ismernék egymást, — eszébe jut a mozgalmas életű Waldapfel Fülöp fedezett szabadkőművesnek, hogyha már Bulgáriának fejedelmet szerzett, szervez Ujpestnek is szabadkőműves páholyt. Érintkezésbe lép Lichtenstein F. Lajossal, a nagy tevékenységű szabadkőműves apostollal s Váradi Ignáccal, helybeli fényképésszel.
Van egy fiatal, jóhírű, ügyes és agilis fiskális, dr. Klein (Kis) Sándor [ügyvéd, a városi képviselő-testület tagja]. Ezt keresik fel, odaadnak neki pár szabadkőművességgel foglalkozó könyvet. A filigran kis ügyvédnek tetszik a szabadkőművesség, megnyeri az eszme számára a két Gerő testvért; beszél a dologról a piactéri patikussal, Csepcsányi Bélával; ez Amerikát járt ember, felujulnak benne régi emlékei, mikor odakünn még ő maga is „old fellow” [öreg fickó] volt. Gyógyszertára falusi divat szerint, egész kis kaszinó; gyakori vendég benne a szomszéd polgári leányiskola fiatal igazgatója, Neményi Imre, az is szívesen áll kötélnek, hozzájuk csatlakozik az akkori Ujpest egyik jó nevű kereskedője, Fischer Dezső, ki Teszarik András ácsmestert hozza nemsokára magával. Most már heten vannak. Hosszas tárgyalások következnek; majd egy szép téli estén, 1888. dec. 22-én, Csepcsányi Béla gyógyszerész házában:
„Lichtenstein F. Lajos, a Szt. István páholy h. főmestere, mint a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy meghatalmazottja, „a szabad ég alatt” a szövetség kebelébe felveszi, tanoncokká, legényekké és mesterekké avatja Csepcsányi Béla, Gerő Zsigmond, Gerő József, Dr. Klein (Kis) Sándor, Neményi Imre, Fischer Dezső, Teszarik András profán keresőket… Majd a páholy a kellő megvilágítása után a nevezett hét testvérnek nevében ünnepélyesen kinyilatkoztatja, az új, Magyarország Symbolikus Nagypáholyának védelme alatt, 3 fokban dolgozandó s a testvérek egyhangulag nyilvánított akarata szerint Világosság nevet viselendő törvényes és tökéletes páholy megalakulását.”
Elrendeli a páholy tisztviselőinek választását, melynek eredménye a következő: Főmester: Csepcsányi Béla tv.; I.Felügyelő: Gerő Zsigmond tv.; II. Felügyelő: Gerő József tv.; Szónok: Neményi Imre tv.; Titkár: Dr. Klein Sándor tv.; Alamizsnás, Szertartásmester, Előkészítő: Fischer Dezső tv.; Templomőr: Teszarik András tv.
A fogadalmak letétele után Csepcsányi főmester testvér indítványozza, hogy a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy iránt érzett legmélyebb hálás köszönet nyilvánításául Rakovszky István testvér hatalmas Nagymesterünk és Berecz Antal testvér, helyettes Nagymesterünk a páholy örökös tiszteletbeli tagjaiul, Lichtenstein F. Lajos testvér pedig, különös fáradozásának hálás elismeréséül a páholy örökös tiszteletbeli főmesterévé választassék.
A páholy az indítványt egyhangulag elfogadja és egyuttal azon kérelmet terjeszti a Magyarországi Symbolikus Nagypáholya elé, hogy a most alakult páholy ünnepélyes felavatása iránt intézkedni méltóztassék.”
December 28-án tartja az új páholy 2. munkáját, melyen elhatározza, hogy „a Károlyi-u. 19. szám alatt első emeleten lévő, jelenleg 3 szoba 2 konyha helyiségből álló lakás 250 frt lakbérért megszerzendő.”
A helyiség a főmester házában, a község piacán, épen szemben a katholikus templommal volt, de nem azért, mintha valami tüntető célzatosság vezette volna a testvéreket.
Az első években az egyház és a páholy szinte példátlan jóbarátságban élt. Maga a főmester buzgó katholikus volt, a plébánosnak testi-lelki jóbarátja, a katholikus testvérek az egyháztanácsnak valamennyien tagjai voltak, egyikük Ullerich az elnöke, sőt a zsidó vallásu Kis Sándor jóideig ügyésze volt. Maga a plébános [Illek Vince] annyira rokonszenvezett a páhollyal, hogy nem ő rajta mult, hogy felvétele konkrét formában nem került szóba.
Ugyancsak dec. 28-án veszik fel Váradi I. testvért, ki „önként és díjtalanul magára vállalja a páholybeli szolgálatok teljesítését”.
1889. január 3-án oktató munkát tart a páholy, melyen „Lichtenstein F. Lajos testvér a hazai szabadkőművesség történetéből páratlan mesterséggel több fontos mozzanatot érdekfeszítő módon a megjelent testvéreknek tudomására hozni szíves volt”.
Január 27-én érkezett és olvastatott a nagypáholy átirata, mellyel értesíti a Világosság páholyt, hogy a szövetségtanács azt a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy védelme alá helyezte, s hogy az ideiglenes munkaengedélyt megadja.
Február 21-én volt az első felvételi díszmunka, melyen a Corvin Mátyás, Deák Ferencz, Grossmuth, Haladás és Eötvös páholyok képviselőinek jelenlétében: Frey Gusztáv, Klein Ignác, dr. Lichtmann Henrik, Schön Bernát és Szerényi Kázmér vétetnek fel a páholy kötelékébe.
Március 7-én ismét oktató munka van, V. I. a kisegítő testvér, ki nem sokára könyvtárossá lép elő, olvassa fel „Was ist Freimaurerei” c. művét.
Buzgó munkássággal telik le az első esztendő. Még csak a nyári szünetet sem tartják meg a testvérek. Hétről-hétre összejönnek; felolvasások, felvételek napirenden vannak; fényes vakolások történnek, melyekről nemcsak a pezsgő jókedv, de maga a pezsgő sem hiányozhatik, s bizony nem egyszer hajnalig tartanak; megülik jun. 20-án az első Jánosnapi ünnepélyt, mely egyúttal kitűnően sikerült nővérmunka is, július 29-én terjesztik be az első évi jelentést s kimutatást a páholy vagyoni állapotáról, mely eléggé kedvezőnek mondható: a készpénzvagyon 267 frt. 51cr., az özvegypersely tartalma 143 frt 82 kr., azonkívül „a Világosság páholybeli testvér leányának ruházására és nevelésére fordítandó Szt. János- alap 18 frt. 5 kr.-ral rendelkezik”.
Augusztus 1-én tartják meg a 2. választási munkát, melyen főmesterré ismét Csepcsányi Bélát, helyettesévé Neményi Imrét választják meg. Hogy a vakolások a kellő szakavatottsággal történhessenek, egy új állást is kreálnak, amennyiben „díszebéd mester”-ré Bachmann József testvért választják meg. Hogy pedig baj ne történjék, ha esetleg a testvér talán túlságos buzgósággal látná el fontos tisztjét, a gazdai állást az orvosi tisztséggel kombinálják; a kettős hivatalt dr. Lichtmann Henrik testvér látja el.
Az új munkaévad azonban nem nagyon szerencsés auspiciumok [előjelek] mellett indul meg. Megkezdődnek a később oly végzetessé váló személyes torzsalkodások. Bevezetője ennek a panasz, mely szeptember 26-án felhangzik, hogy „a vakolásnál történt megbeszélések profánokkal közöltetnek”. Még súlyosabb esetek is előfordulnak. Ebben az időben kezdődik az élet-halál harc, melyet Tanos Pál [korábban Újpest bírája] indít meg Ujpest hírhedt, korrupt vezetősége ellen. A harcban a testvérek egy része még nem áll Tanos Pál mellett, aki a maga fékezhetetlen, lobogó temperamentumán úgy látszik a páholyban sem tud uralkodni. Erre vall legalább azon körülmény, hogy 1889. november 4-én nyílt munkán Ullerich Gyula szónok testvér Tanos Pál testvér ellen, „a páholy nyílt munkáján felolvastatni kívánt levélben foglalt sértések miatt” vád alá helyezési indítványt tesz. Az alkotmányszerű eljárás meg is indul ellene, vétkesnek találják; az ítéletet a november 21-ik munkán hirdetik ki, melynek értelmében „a munkatáblába iktatandó megrovással büntettetik. T. P. jelentése, mely szerint magát a testvéri összejövetelekről egyelőre távol tartandja, tudomásul vétetik, s a páholy elvárja, hogy távolmaradásának idejét öntökéletesítésre, s a szabadkőműves szellem behatóbb tanulmányozására fogja fordítani.” Tanos Pál csakugyan távolmarad a munkáktól, sőt 1890. június 19-én fedezési kérvényét is beadja, de a kenyértörésre mégsem kerül a dolog, mert kérelmét már július 3-án visszavonja, sőt alig egy félév múlva a páholy főmesterré választja!!
Talán nem lesz időszerűtlen, ha most egy percre megállunk, hogy e rendkívüli férfiúval, kinek nevéhez városunk legmozgalmasabb korszaka fűződik, kissé tüzetesebben foglalkozunk. Legyen szabad itt idéznünk Kis Sándor dr. tiszteletbeli főmesterünk emlék beszédének pár részletét:
„Tanos Pál, mielőtt Ujpestre került, mielőtt körünkbe lépett, az irodalom terén működött sikeresen; e téren szerzett érdemeket. Tárcái, melyek 25-30 évvel ezelőtt a Budapesti Hírlapban és egyéb napilapokban láttak napvilágot, mélységesen finom tónusokkal, keresetlen prózába foglalt költőiségükkel, kedvenc olvasmányai voltak mindazoknak, kik a természetnek, a vadász- és erdészélet éles megfigyelésének, egy rendkívül érdekes mikrokosmos detail- [részletező] festésének műértő barátai. Az ugyanezen tárgyakat felölelő nagyobb munkái is méltó figyelmet keltettek szakkörökben és mint egy költői lélek ritka készségű megnyilvánulásai szépirodalmi szempontból is megállják helyüket.
Engem Tanos Pál testvérünkhöz régi barátság szálai fűztek, és az a meggyőződésem, hogy bár a szövetségbe való belépését a boldogult előtt kifejezetten soha szóba nem hoztam, e barátság volt kiindulópontja kiváló testvérünk későbbi szabadkőművesi tevékenységének.
Mint teljesen fiatal ügyvédnek kellett nekem hivatalos ügyben Tanos Pált néhányszor lakásán felkeresnem. Már ezen első találkozásoknál volt alkalmam bepillantanom Ujpesten akkor még teljesen ismeretlen, zárkózott természetűnek látszó férfiú magán és családi életébe. A legfigyelmesebb családfővel, beteg feleségével szemben a leggyöngédebb férjjel, számos gyermekeinek gondos nevelőjével ismerkedtem meg. A vele folytatott eszmecsere lebilincselő volt és kellemes meglepetésemre arról győződtem meg, hogy községünk határain belül, egy. az ujpesti átlagot messze felülhaladó műveltségű, imponáló észtehetségről, erkölcsi felfogását illetőleg pedig puritán elveket valló, erős akaratú emberre akadtam. Ismeretségünk ezen első stádiumában is tettem már célzást, hogy az ázsiai elhanyagoltság állapotában leledző, primitív és korrupt Ujpesten tűrhető állapotokat csak úgy lehetne teremteni, ha a korrektül és modernül gondolkozó emberek ősszefognának és valamikép szervezkedve próbálnának új irányokat szabni. Tanos akkor még azon az állásponton volt, hogy az ő családi körében, írással, méhészettel foglalkozva elég jól érzi magát és semmi kedvet nem érez ahhoz, hogy az ujpesti darázsfészekbe nyúljon
Meg kell jegyeznem, hogy Megyer és az Angyalföld felé elterülő újabb telepedés ezen időtájban Ujpest községének meglehetősen mostoha gyermeke volt. A régi Ujpest egy autochthon [őshonos] klikkje kisajátította volt akkor a község minden hatalmát és a feltörekvő külterületek legjogosabb kívánságait mellőzte, ha szembekerültek az Ősi „city”-nek képzelődő belváros érdekeivel. A „mezei hadaknak” és „mezítlábasok”-nak csúfolt tisztviselők és iparosok már régen kerestek egy embert, kit pajzsra emelhettek volna, hogy megtörje a mindenható klikkfőnök uralmát.
Bármily visszavonult, remeteéletet is élt Tanos barátunk, el nem kerülhette, hogy egyéni kiválóságainak, irodalmi tevékenységének híre a megyeri szomszédság figyelmét magára ne vonja. Ezen szomszédi viszonyból alakult ki egy Megyerre szorítkozó, magasabb miniszteri tisztviselőket és jobbmódú szőlőbirtokosokat egybefogó társadalmi élet, melynek központja, magától értetődőleg, Tanos lett. Innen vitték szét az egész községbe hírét, mint oly férfiúét, kinek kiváló qualiúsai [képességei] hivatják a lakosságot a rajtanehezedő politikai és gazdasági lidércnyomás alól felszabadítani.
Tagadhatatlan, hogy ezen politikai csoportosulás nemcsak erős katholikus felekezeti színezettel bírt, de ha tisztán tőle függött volna, határozottan zsidóellenes tendenciákkal szeretett volna harcba indulni, és erős a gyanúm, hogy akik kezdetben Tanost új Messiásként rajongták körül és nagy lelkesedéssel beválasztották a képviselőtestületbe, a felekezeti gyülölség jegyében lelkesedtek őérette, akinek lényét és belső gondolkodását alaposan félreismerték…
Hogy félreismerték, mi sem jellemzi jobban, mint az a körülmény, hogy községpolitikai pályafutásának kezdetétől fogva reformokért küzdve együtt haladtunk, és hogy Tanos Pál volt az, aki az általam nála megpendített eszmére visszatérve, kereste a kapcsolatot velem, a szabadkőművessel, ez összeköttetést ápolta és mindent megtett, hogy az évek sora alatt szorosabbá fűzze.
Együttes működésünk ezen első korszakában érte el Tanos testvérünk legnagyobb Újpesti sikereit a községi életben. Népszerűsége fokról-fokra emelkedett. Mint az ellenzék vezérférfia megdöntötte a gyűlölt, korrupt klikk pozícióját és rövidesen rá bíróvá választatott.
Legszorosabb barátságban állván azokkal, kik a Világosság-páholy tagjai voltak mi sem természetesebb, minthogy szövetségünk felé vonzódott és 1889-ben felvételt nyert közöttünk, ahol erős egyénisége új érvényesülési terrénumot [területet] talált. Ebbe az időbe esik, hogy mint a helyi katholikus egyháztanács nagy befolyású tagja, konfliktusba keveredett a politikailag szereplő és hatalma zenitjén álló akkori ujpesti plébánossal, [Illek Vincével] mely konfliktus utóbb élet-halál harccá fajult el.
Sajnos, e harc a páholytagok között is szakadást idézett elő. A differenciák annyira mennek, hogy a Világosságban is a testvérek két táborra oszolnak, a Tanos mellett és az ő ellene küzdők táborára.
Az ellentéteket szakadás követte és megalakult 10 fedező testvér fáradozásából a rövid életet élt Veritas-páholy Ujpesten. Szomorú idők következtek erre, annál megdöbbentőbbek, mert a kilépett testvérek a páholy törekvéseivel szemben többnyire ellentétes álláspontra helyezkedtek, a profán életben pedig valóságos gyűlölettel viseltettek a Világosság-páholy tagjaival szemben. A helyi szabadkőművesség végpusztulásától lehetett tartani. Azonban Tanos testvérnek szervező talentuma, erős lelke, nem engedte, hogy páholyunk tagjai elcsüggedjenek. Eleme a harc lévén, az egész vonalon meg tudta szervezni az ellenállást. Megalakította a polgári kört, melynek az ő vezérlete alatt irányító hatása volt a közviszonyokra és sok üdvös dolgot teremtett. E kör pártfogása mellett vitte nagy erővel és a legnagyobb nehézségek leküzdése mellett keresztül az első nagyobbszabású utcarendezést. Ő kezdte meg a járdák aszfaltozását, ő vitte keresztül a Budapest-angyalföldi vonat hálózatának kiterjesztését Ujpest belterületére, övé volt az Új városház építésének terve. Egyszóval az ő erős keze alatt haladt nagyot a község és még ellenfelei is kénytelenek voltak elismerni, hogy Ujpest ily céltudatos gyors fejlődést, mint az ő bíráskodása alatt, eddigi történetében még nem tudott felmutatni. A mi páholyunk is csakhamar értékesíteni kívánta az ő kimagasló tehetségét és akaraterejét és 1891- ben főmesterévé választotta, mely tisztet 1894-ig viselte.
A testvérek bámulatos ragaszkodása Tanos testvér személye iránt azonban maga után vonta azt is, hogy az akkori rendkívül élénk községi mozgalomba a páholytagok kelleténél nagyobb mértékben folytak be. A politikai küzdelmek szakadatlan sora végre kimeríti a testvérek buzgalmát és anyagi erejét, a nagy fellendülésre egyszerre beállottak a hanyatlás első jelei. A testvérek kezdtek kimaradozni a páholymunkából, maga a páholy anyagi bajokkal küzd.
Magát Tanost is kikezdik a végnélküli harcok és izgalmak. A hajthatatlanságáról nevezetes férfi a közigazgatásban egyszerre új, kedvezőtlen befolyásokat enged érvényesülni, ami eleinte némi elhidegülésünket, majd utóbb községpolitikai bukását idézi elő. De kiszorulván vezetői állásából, ezen jelentékeny ember akkor is számottevő tényezője maradt Ujpestnek. Ellenzéki tábort szervezett újból és tollával, mint lapszerkesztő, közigazgatási tudásával és kiváló szónoki erejével mint községi képviselő és pártvezér az új rezsimnek csakhamar oly félelmetes ellenfele lett, hogy az ellenpárt minden módon iparkodott tőle szabadulni.
Párbajok, sajtóperek, provokáló inzultusok napirenden voltak ezen akkor már korosabb ember életének ezen szakában is. De mindezzel őt megfélemlíteni, a megkezdett harc abbahagyására bírni nem lehetett.
A községi kormányzat élén állók ekkor cselhez folyamodtak. Baross-utcai ingatlanáért a valódi értéket többszörösen meghaladó, az akkori viszonyokhoz képest exorbitáns [itt: túl magas] vételárt kínáltak neki azon feltétel alatt, ha meghatározott évekre, családjával együtt otthagyja Ujpestet.
Tanos Pál számotvetvén a következményekkel és különösen azzal, hogy egyébként ily tetemes tőkét családjának nem biztosíthatna és bízván abban, hogy ő ezen tőkét máshol polgári foglalkozás mellett megsokszorosíthatja, kínos lelki tusák után — a felkínált alkut elfogadta és „önkéntes számkivetésbe” ment.
Életének ezen szakában egyik csapás a másik után érte. Mezőgazdasági birtokot bérelvén, vagyonilag teljesen tönkrement, úgy, hogy öreg napjaira irodalmi tevékenységéből és azon csekély nyugdíjból kellett családját fenntartania, melyet a bencés rendtől húzott. Kedvenc leánya, Vilma, ki az ő élénk szellemét örökölte, alig néhány hétre, hogy férjhez adta, meghalt… E szomorú időben Pécelre vonult, a mind csendesebbé vált férfival csak egy-két testvér tartott fenn összeköttetetést. E kevesek közé tartoztam jó magam is, ki néhányszor meglátogattam, leveleztem vele. Midőn pedig Tanos testvér a várossá átalakulás alkalmával megpályázta a tanácselnöki állást, testvéri kötelességből és abban a hiszemben, hogy a bölcsen lehiggadt testvérben elsőrangu közigazgatási erőt szerzünk a városnak, ki a megválasztott első polgármestert bizonyára jó irányban fogja befolyásolni, szívesen támogattam ügyét. Igy került vissza több mint 10 évi távollét után Tanos testvér Ujpestre és megszabadulva a legkínosabb anyagi gondoktól, első lépése az volt, hogy hálatelt szívvel kereste fel újból ezen szabadkőműves szentélyünket, ahol mélyen érzett, megható szavakkal ecsetelte örömét és boldogságát, hogy újból helyet foglalhat, a meghitt testvéri körben.
Fájdalommal vettük észre már akkor, hogy az idő vasfoga nem kimélte meg harcos, nagy testvérünket. Egészségében megtámadva tért vissza hozzánk és ha néha-néha gyönyörködhettünk is elméjének egy-egy fellobbanásában, szívünkbe nyilalt az a felismerés, hogy Tanos testvérünk többé nem volt az, kinek emléke élt a régi barátok lelkében. A megtört aggastyánt egy sorvasztó, hosszadalmas betegség támadta meg, mely nem engedte, hogy a város érdekében fejtsen ki nagyobbmérvű tevékenységet, sem azt, hogy páholyunk bel- életébe bármikép is befolyjon.
És eljött végre a halál s az életnek s a páholynak egykor erős főmestere kezéből kiütötte végleg a kalapácsot; nyugalmat adott ezen férfinak, kinek eleme a harc, boldogsága családjának és testvéreinek szeretete, ambiciója [törekvése] az eredményes, közhasznu munkálkodás, jutalma a sokaság gyűlölete — de azon keveseknek megbecsülése és kegyeletes megemlékezése, kik őt közelebbről ismerték, tehetségét csodálták, lelkének őszinte nyiltságát nagyratartották és baráti ragaszkodásának melegét érezték.” ()
P.S.:
Talán a történelem fricskája az, hogy történetünk híres embereinek eme szervezett tömörülésére és harcaira annyira sem emlékszik az utókor, mint mondjuk a Pál utcai fiúk (Molnár Ferenc) “közlegényére” és gittegyletére!?! Talán az emberek ősi ösztönei működnek, amikor nem ülnek fel nagy tömegek a szekták kínálta “csoportos megváltás” álomvonatára, hanem a teljes emberi közösségért való mindennapi munkában – a “közjóért” dolgozva, áldozva – látják az egyéni üdvözülés egyetlen lehetséges módját.
Akit pedig további részletek érdekelnek az újpesti szabadkőművesek történetéről, a folytatást megtalálhatja ITT a 9-11 oldalakon.
(*) Forrás: Újpesti Helytörténeti Értesítő 2011/1 (Kadlecovits Géza)