Mindhalálig…
Tanúlságos történet egy Indiába szakadt honfitársunktól:
„– Where are you from?
– I’m from Hungary, Europe.
– Haha, yes, i’m hungry, too.
Egy erőltetett mosoly kíséretében közöltem vele, hogy ő volt a századik a héten, aki ezt a poént elsütötte, úgyhogy már nem vicces. Tagolva mondom neki, hogy HUN-GAR-ÍÍÍ. Nem tudom, miért így tagoltam, s nem a normális módon, talán mert ez jobban hasonlít a szanszkrit szótag-mantrákhoz (aum, lam, ram, stb.)
Elgondolkozott vagy tíz percre, én addig nézelődtem, mire egyszer csak megszólalt:
Tudod, mit jelentenek ezek a szótagok a mi nyelvünkön, ha szimbolikusan kibontjuk őket?
Nemmel feleltem.
– Valakit, aki a megosztottság megszüntetésével oldja fel a fájdalmat. És ezt tudod, hogy lehet? – kérdezte. – Szeretettel – adta meg a választ. Majd megint elhallgatott egy percre, és hozzátette:
– De hát ez a dolgotok, hiszen ti vagytok a kapu a nyugat és a kelet között, nem?”