II. András királyunk második házasságából is született egy leány, aki Spanyolország szívét hódította meg – és mellesleg I. Hódító Jakabnak, Aragónia királyának boldog házasságban nyolc (egyes hírek szerint tíz) gyermeket is szült!
Emlékezzünk most rá Kiss Gy. Csaba Ariadné avagy a bolyongások könyve c. 2007-ben megjelent esszégyüjteményét fellapozva.
O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O
Tavaly Nápolyban azzal az érzéssel csodáltam Árpád-házi Mária királyné 15. századból származó síremlékét, hogy lám, itt, Magyarországtól ennyire távol, Itália déli felében sem tekinthetjük magunkat idegennek. Mondhatni, atyafiak volnánk valamiképpen. Ez a Mária királyné volt Martell Károly édesanyja. 1294-ben VIII. Bonifác pápa megadta neki a jogot, hogy a Magyarország királynéja címet használja, és így számot tartott a magyar trónra. Ezt a fiának nem sikerült megszereznie, csak az unokájának, akit az utókor Károly Róbertként tart emlékezetében.
Én persze inkább a Lengyelhonba került magyar királylányok történetét ismerem valamelyest. Nagy Lajos lányának fehér márvány síremlékét a krakkói Wawel székesegyházában láthattuk. Boldog (újabban Szent) Hedviget nemzeti nagyasszonyaik között tartják számon a lengyelek, az ő nevéhez fűződik Litvánia megtérítése, a Jagelló nagyfejedelemmel kötött házasság hosszú évszázadokra meghatározta Lengyelország történelmi útját. Mind a mai napig él a lengyelek körében Kinga kultusza, akit most avatott szentté II. János Pál pápa. A monda szerint IV. Béla lányának köszönhetik a lengyelek a sót, a történelmi magyar-lengyel határ túloldalán fekvő Ószandec klarissza kolostorában évtizedek óta látogatók és zarándokok ezrei kíváncsiak a magyar királylány relikviáira.
Az Ibériai-félszigetről már nehezebb elképzelnie a vasfüggönnyel széttagolt Európában fölnőtt magyarnak, hogy a középkorban természetesnek számítottak ekkora távolságból is az uralkodóházak közötti kapcsolatok. Eszünkbe juthat a Bánk bánból Melindának és rokonainak spanyol származása. Egy közelmúltban megjelentetett könyvecske kapcsán II. Endre leányának, Arpád-házi Jolántának, Aragónia királynéjának az alakját idézhetjük föl, aki I. (Hódító) Jakab királynak lett a felesége.
Jolánta vagy Jolán — akit a spanyolországi krónikák Violante néven emlegettek — azoknak a földközi-tengeri tájaknak és Magyarországnak kapcsolataiban jelent egy fontos láncszemet a középkorból, amelyek az Ibériai-félsziget északkeleti részén találhatók, az egykori aragón királyságnak és Katalóniának. Mai megközelítésből azt mondhatjuk, a magyar-katalán kapcsolatok hagyományáról van szó.
Brachfeld Ferenc Olivér 1942-ben írta meg sokéves kutatómunka eredményeképpen Árpád-házi Jolánta élettörténetét. Mintha a tudós szerzőt is megbabonázta volna a „hóra hullott rózsaszál” története. Bevezetőjében így írt könyve születéséről: ”igyekeztünk lépésről lépésre végigkövetni azt az utat, melyet Jolánta tett meg a szőke Duna partjaitól a Spanyol Levante napos egéig, ellátogattunk a palotába, ahol élt és gyermeket hozott a világra. Elmentünk utolsó lakhelyére is, imádkoztunk s közben megidéztük szellemét a barcelonai katedrális boltívei alatt, ott, ahol minden bizonnyal ő is imádkozott, s ahol férjének örök hűséget esküdött.”
Megismerhetjük a királyné legendáját azt a történetfüzért, amely a szent és a mártír magasságába emelte Jolánta alakját, aki az erényes és igazságtalan sorsot viselő asszonyok példája, akit a Szent Szűz csodákkal is védelmezett. A nálunk szinte teljesen ismeretlen Brachfeld Ferenc Olivér — az ibériai—magyar kapcsolatok fáradhatatlan és változatos életű kutatója – történelmi dokumentumok alapján igyekezett rekonstruálni II. Endre leányának életét. Nem regényes élettörténetet irt, sehol sem próbálja fantáziával kitölteni a föltárt adatok közötti hézagokat. Mozaikokat illeszt gondosan egymás mellé, bemutatván Jolánta származását, II. Endre udvarát, majd a jövendő férj, az aragón I. Jakab környezetét.
Érezhető viszont a katalán és spanyol olvasóknak szánt magyarázó mondatokból, hogy a királylány hazájáról is tájékoztatni szeretne a szerző. Könyvét forgatva eszünkbe juthat, hogy miként kellene a külföldieknek szánt képeken Magyarországot bemutatni. Túlzások nélkül, nem hivalkodva, álszerénység nélkül. Világosan érzékeltetvén, hogy az európai kontinens, az európai kultúra egyik sajátos, mással föl nem cserélhető tartományáról van szó. A Brachfeld által készített képen rajta vannak a jellegzetességek, és a rokonszenves vonások mindig úgy csillannak meg, hogy minden tekintetben természetesnek lehet őket érezni.
Az persze egy pillanatig sem kétséges, hogy minden rokonszenve azé a magyar királylányé aki kilenc gyermeket szült férjének, s tizenhét esztendeig volt Aragónia királynéja. A krónikás részletesen bemutatja utódjainak a sorsát is, hogy kik voltak azok az ibériai uralkodók, akikben az Árpádok vére folyt. „Jolánta személyén keresztül — írja Brachfeld — két, földrajzilag egymástól távol eső európai nép fogott kezet. Nevét elnyomták a századok, de emléke még él azokban a népdalokban, mesékben és történetekben, amelyeket ma is énekel és mesél a nép gyermekeinek Katalóniában, Valenciában és Mallorcán.”
O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O
