Kép forrása: MTI
Nehéz szavakat találni. Miközben az ember a saját érzéseivel, gondolataival küzd – egy ilyen teljesítmény kapcsán -, öröm és büszkeség tölti el. Mit tehetnék én ehhez hozzá? Mit lehet itt még szavakkal mondani? Csendesen örültem.
Azután egyszercsak hirtelen egy csikorgó-nyikorgó hang üti meg az ember fülét: „médiahack az egész”. Mint amikor valaki egy berozsdált forgóajtót teker meg… Ez a kétkedő – sőt csalást emlegető – disszonáns hang leleplezi a médiát (egy nagy részét). Mindenki ugyanis magából indul ki! Aki csal, l…, hazudik nap mint nap, az nehezen hiszi el a másikról, hogy az igazat is mondhat. Ilyenek vagyunk mi emberek…(mert a médiát emberek csinálják) https://index.hu/sport/2012/03/28/rakonczay_kerdes-valasz/
És ilyenek vagyunk mi magyarok – amikor csúcsformában vagyunk! A hihetetlen eredmény hihetetlen kitartás eredménye. Ami “messziről” persze nem látszik. (Lásd alábbi megjegyzés)
Sokszor még közelről sem. Mi annó a Tűzhangya építésekor személyesen is találkozhattunk néhányszor, az evezős telepen – ahol a hajót építettétek. Már akkor látszott: szorgalmasan, hónapokon át csendben dolgoztatok kettesben – koncentrálva a feladatra. Majd elindultatok, végigeveztétek – és célba értetek. Nem is volt olyan nagy hír?
Azután hallottuk, hogy megint készülődsz Fa Nándor kenujában – ezúttal egyedül. Tudtuk, hogy most 19-re kértél lapot. Szorítottunk csendben, nehogy eltaláljon egy “tanker”, vagy más nyavalya. És azután megszólaltál: “Gábor vagyok…”
Mindegy mit is mond a média. A cselekedet önmagában megáll. Aki nem hiszi – csinálja utána. Mit lehet ehhez még hozzátenni?!
Köszönjük Gábor! Hogy “megolajoztad a forgóajtót”…(mert mi magyarok azon gyakorlunk)
O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O
Megjegyzés:
Kosály Gyurival történ meg. Egy dolog irritálta Gyurit Londonban, hogy minden angolnak az volt a bevett képe a magyarokról, hogy ügyeskedők, amit az ismert forgóajtós viccel szoktak illusztrálni. Gyurival sorozatban megesett, hogy amikor társaságban megtudták, hogy honnan jött, azonnal kérdezték, mintha csak ez lett volna az egyetlen, amiről egy magyarral lehet beszélni: „Szóval maga magyar! Tudja ki a magyar? Aki utánad megy be a forgóajtón, és előtted jön ki, hehe.” De ettől a traumától egyszer sikerült megszabadulnia egy rá annyira jellemző módon. „Egyszer egy társaságban egy fiatal építészmérnök nő mutatta az akkor éppen általa tervezett új szálloda alaprajzát. Rossz előérzettel látom, hogy bizony van ott az alaprajzon jó néhány forgóajtó, és megadva vártam, hogy mikor jön az ominózus hülye vicc. De ez a nő kivétel lehetett, vagy nem ismerte a viccet, vagy volt elég intelligens ahhoz, hogy ne süsse el. Amikor a forgóajtóhoz ér, ártatlan szemekkel rám néz, és azt kérdezi: »Ismeri a forgóajtót? Van maguknál ilyen?« Mire én kihúztam magam, körülnéztem, és hangosan közöltem: »Mi az, hogy van? Mi, magyarok, azon gyakorlunk!« Így sikerült ettől a traumától megszabadulnom.”