“Illés az aki eljövendő” (Malak 4,5; Mt 11,14)
„Az ember a természet segítőtársa és tolmácsa. Csupán annyiban képes a tudásra és az értelmes cselekvésre, amennyire a munka és a megfigyelés révén ellesi a természet titkait. Tudásának és hatalmának nincsen más forrása.” (Francis Bacon)
“Illés az aki eljövendő” (Malak 4,5; Mt 11,14)
Ezt a konkrét és egyértelmű kijelentést tartalmazza a judeo-keresztény hagyomány – bár mostanában mintha ez feledésbe merült volna. A Királyok könyvének 18. részében találjuk azt a történetet, amiben Illés legyőzi Baál “papjait”. Egy olyan előre megkoreografált esemény keretében történt mindez, amiben a részletes leírás alapján nyugodtan tekinthetjük tudományos fizikai (sic!) vetélkedőnek a másik legyőzését – ahogyan az egyébként Mózes és fáraó “papjai” között is történt több esetben. Mai szemmel nézve könnyen rámondhatjuk ezekre a történetekre, hogy „technokrata” szereplők vettek benne részt. Nyilvánvaló azonban hogy ez a kifejezés csak a XX. szd. „csúcsterméke”, azelőtt még úgy-ahogy de egységes világképünk volt, mára vallásra és tudományra (vallásokra és tudományokra!) szakadt az emberi tudat. De mindig vannak akik ismernek egyes természeti jelenségeket, míg mások nem. A tudás és a hatalom forrása Bacon szerint a természet ismeretén múlik. Ha Illés ismerte a tiszta nátriumot és annak tulajdonságait, a”Baál-papok” pedig nem, akkor teljesen érthetővé válik az a “pofátlan és irritáló’ magabiztossága, amit a történet szépen leír. Mivel egyre több olyan bizonyíték kerül elő a régészet jóvoltából, ami arra utal, hogy a mai technika ismeretében nem magyarázható néhány esetben őseink alkotása – elég csak a világon szerte található piramisokra gondolni – , vagyis ha kizárjuk egy “földön kívüli” intelligencia beavatkozását, akkor csak a kollektív felejtés lehetősége marad. Vagyis sok mindent tudunk – de van amit újra fel kell fedezni. Elsősorban a „reál” tudományokban – és nem a „teóriák” világában!
O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O
“Ha senki nem tiltakozik hangosan, akkor azt állítom, hogy a klasszikus fizika a Curie házaspár és Röntgen Konrád felfedezésével nagy vonalakban befejeződött. Einstein térideje, a kvantummechanika „szellemvilága” bár némi rafináltság bevezetésével a gyakorlatban ragyogóan működik, az első perctől kezdve heves ellenzőkre talált. Az más kérdés, hogy Thomas Kuhn tudományfilozófiája elsöprő győzelmet aratott, aminek szoros következményeként aki nem állt be az uralkodó paradigma által megkövetelt soraiba, az tudományos renegátnak számított. Így aztán a sorban állók végigküszködhettek néhány emberöltőt a tudományos továbblépés mezsgyéjén, minimális eredmény nélkül.
Kezdetben még hittek a mindenség elméletének fellelésében, lázasan dolgoztak a négy alapvető természeti erő összeötvözésén, a részeredmények logikus egységbe tömörítésén, a gravitáció kvantummechanikába történő beolvasztásában. Egyre másra születtek a hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb elképzelések párhuzamos világegyetemekről, felcsavarodott extra dimenziókról, különbözőképpen rezgő szuper húrokról, membránokról. Miközben szimmetriák sérültek, felfedezett részecskék eltűntek (pentakvark), sejtett részecskéket nem találtak (graviton, Higgs részecske, na jó ezt most állítólag megtalálták).
Ma már úgy tűnik a Világmindenség végső törvényét az Ember sose fogja megtalálni, mert vagy nincs ilyen törvény, vagy ha mégis lenne, akkor a ma ismert „eszközökkel” megfoghatatlan. A jelenségek olyan elrendeződéseket takarnak, ami az ismert fizikai világ fogalmai szerint definiálhatatlanok.
Egy persze biztos, a természet törvényei tökéletes összehangolása nélkül az élet sose alakult volna ki. Álláspontom szerint ebből kellene kiindulni, de erre kevés fizikus hajlandó. Sokkal elfogadottabb nézet, miszerint megszámlálhatatlan Világegyetem létezik más és más alaptörvényekkel. A miénk véletlenül pont olyan, hogy a végén itt találjuk magunkat gondolatainkkal. Ennél már az is egyszerűbb, ha elfogadunk egy világot teremtő istent, csak hát erre sincs bizonyíték. A legmérsékeltebbek azt várják, hogy egy ifjú zseni a homlokára csapva előálljon egy teljesen új, és merőben ismeretlen megközelítéssel. Ez ellen „csak” az szól, hogy ez a képzeletbeli titán is a Földön születik, itt szocializálódik, mitől lenne bármilyen ötlete az elképzelhetetlennel kapcsolatban.
Csak emlékeztetőül! A foton egyszerre két lyukon megy keresztül, önmagával interferál, viselkedését befolyásolom puszta ránézésemmel, párja viselkedéséről késedelem nélkül értesül, azaz a fénysebességnél gyorsabban „kommunikál”. A virtuális részecske megszületik a semmiből, tesz ezt-azt, majd megsemmisült a semmibe.
Innentől kezdve ízlés dolga ki mire szavaz. Egy biztos, valami nagyon nem stimmel. Már rég paradigmát kellett volna váltani, mert amíg Einstein lesz az abszolút tudás egyetemes szimbóluma, egy tapodtat se fogunk előre jutni.”
(Az idézet forrása: http://www.antalffy-tibor.hu/?p=1125)
Ezeket a sorokat olvasva elővettem a könyvespolcról Eva Curie könyvét, amit a szülei csodálatos kapcsolatáról és közösen végzett emberfeletti munkájáról írt. Ez a házaspár minden anyagi támogatás nélkül éveken át végzett iszonyatos munkát hogy eredményt érjen el, az általuk kidolgozott eljárást tudatosan nyilvánosságra hozták (szándékosan nem szabadalmaztatták!!!). Ők voltak az utolsók, akik ezt tették, lehetővé téve hogy belépjünk az “atomkorszak-ba” – és azóta lényegében nem is jutottunk előbbre, csak doktori disszertációk, szabadalmi leírások és elméletek (hipotézisek) végtelen gyártásában – a valóság ugyanolyan rejtély maradt számunkra.
Íme a házaspár felfedezésének hiteles “családi” története: (Ebből kiderül, hogy mi a titok nyitja…)
O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O
“Egy fiatal háziasszony otthon serénykedik, gyermekét gondozza, lábasokat rak a tűzre… és a Fizikai Iskola szegényes laboratóriumában egy tudós asszonynak a modern tudomány legjelentősebb felfedezése köszönhető.
Két licenciátus, az államvizsga, egy tanulmány az edzett acél mágnesességéről: ez Marié tevékenységének mérlege 1897 végén. Mihelyt a szülés után valamennyire összeszedi magát, rögtön visszatér munkájához.
A következő állomás a doktorátus. Néhány hetes tétovázás előzi meg. Valami olyan kutatómunkát szeretne, amely termékeny és eredeti. Marié alkalmas doktori értekezés-téma után kutat, s társával szemlét tart a legújabb fizikai munkák felett.
Ebben a döntő pillanatban Pierre tanácsai jelentős szerepet játszanak életében. Férjével szemben Marié tanoncnak érzi magát: Pierre Curie sokkal idősebb és tapasztaltabb fizikus, mint ő. Sőt, ha pontosak akarunk lenni, laboratóriumi felettese, “főnöke” is. Így a Marié jövőjére vonatkozó fontos döntéseket egyhangúlag mondják ki.
Emellett azonban kétségtelen, hogy a lengyel nő lelki alkata, természete döntő hatással volt a tárgy megválasztásánál. Marié gyermekkora óta magában hordja a felfedezők kíváncsiságát és merészségét. Ez az ösztön hajtja, amikor elhagyja Varsót, hogy felfedezze Párizst és a Sorbonne-t, ez sugallja, hogy válassza inkább a diáknegyed magános szobácskáját, s ne a Dluskiak puha fészkét… Ha az erdőt járja, akkor is a ki nem taposott ösvényt szereti.
Olyan, mint a vándor, aki nagy útra készül. Térképe fölé hajolva egy messzi országban kutat, valami különös hely után, amely felcsigázza képzeletét, s hirtelen elhatározza: az lesz a célja és semmi más. Marié is, miközben az utolsó kísérleti tanúlmányok beszámolóit lapozgatja, megáll a francia fizikus, Henri Becquerel munkáinál, amelyekről a francia fizikus az elmúlt évben számolt be. Pierre-el együtt már ismerik ezeket a kutatásokat; de Marié újból átolvassa, áttanulmányozza őket szokott gondosságával.
A röntgensugarak felfedezése után Henri Poincarénak az a gondolata támadt, hogy meg kellene vizsgálni, vajon a fény hatása alatt nem bocsátanak-e ki fluoreszkáló testek a röntgensugárzáshoz hasonló sugarakat. Henri Becquerel, akit szintén érdekelt ez a kérdés, egy ritka fémnak, az uránnak a sóit vetette vizsgálat alá. De ahelyett, hogy a várt jelenségre bukkant volna, egy másik, érthetetlen, teljesen különböző jelenséget figyelt meg: az uránsó, a fény előzetes behatása nélkül, magától áraszt ismeretlen természetű sugarakat. Ha egy uránösszetételt fekete papírral beburkolt fényképlemezre helyeztek, az a papíron keresztül is hatott a lemezre. És éppúgy, mint a röntgensugarak, ezek a csodálatos uránsugarak is ki tudtak sütni egy elektroszkópot, mert egyszerűen vezetővé tették a körülötte levő levegőt.
Henri Becquerel bebizonyította, hogy ezek a jellegzetességek függetlenek az előzetes napsugárzástól, s akkor is maradandók ha az uránvegyületet hosszú ideig homályban tartják. Felfedezte azt a jelenséget, amelynek Marié Curie később a radioaktivitás elnevezést adta. De ennek a kisugárzásnak az eredete rejtély maradt.
Ezek a Becquerel-sugarak nagyon izgatták a Curie-házaspárt. Honnan jöhet — vetik fel a kérdést, az az energia (igaz, hogy csak nagyon csekély), amelyet az uránvegyületek állandóan kibocsátanak magukból sugárzás alakjában? És milyen természetűek ezek a kisugárzások? Mindez nagyszerű kutatási anyag és doktori értekezés lenne. A tárgy annál inkább izgatja Marie-t, mert ez a kutatási terület még érintetlen: Becquerel munkái újak, és Európa laboratóriumaiban tudomása szerint senki sem mélyült el az uránsugarak tanulmányozásában. Mint kiindulási pont és irodalom, csak azok a beszámolók állanak rendelkezésre; amelyeket Henri Becquerel a Természettudományi Akadémián olvasott fel 1896 folyamán. Milyen csodálatos nekivágni az ismeretlen területnek!
Most már csak helyiséget kell találni, ahol Marié megkezdheti kísérletezéseit. — És itt kezdődnek a nehézségek. Pierre több ízben lépéseket tesz a Fizikai Intézet igazgatójánál, de az eredmény nem valami fényes: Marie-nak az iskolaépület földszintjén bocsátanak rendelkezésére egy munkahelyiséget. Raktárnak és gépteremnek használt, túlzsúfolt, gőzös helyiség. A technikai felszerelés kezdetleges. Semmi kényelem.
De a fiatal asszony nem veszti el türelmét. Hiányzik a megfelelő elektromos felszerelés és a tudományos kutatások megindulásához szükséges anyagkészlet? Megkeresi s meg is találja a módot, hogy készülékeit ebben a nyomorúságos helyiségben elindíthassa!
Mindez nem megy könnyén: A precíziós műszereknek alattomos ellenségeik vannak: a nedvesség, és a hőmérséklet változása. Emellett a kis műhely klímája, amely az érzékeny elektrométerekre veszélyes. Marié egészségi állapotára sem valami kedvező… De ez, ugye, nem fontos?! Ha a fiatal asszony fázik, úgy bosszulja meg magát, hogy munkakönyvébe feljegyzi a hőmérsékletet. Így találjuk 1898. február 6-án formulák és számjegyek között a következő észrevételt: ״Hőmérséklet 6,25 fok”.
Hat fok igazán kevés. Marié elégedetlenségét tíz apró felkiáltójel fejezi ki.
A doktoranda első tette az, hogy megméri az urániumsugár ״ionizáció-képességét”, vagyis, hogy milyen mértékben tudja vezetővé tenni a levegőt és kisütni az elektroszkópot. Az általa használt kitűnő módszert — ez a módszer lesz kísérleti sikereinek a kulcsa — valamikor más jelenségek tanulmányozására találta fel két fizikus, akiket ő jól ismer: Pierre és Jacques Curie a nevük. A berendezés, amelyet Marié használ, egy ״ionizációs kamrából”, egy Curie-elektrométerből és egy piezoelektromos kvarcból áll.
Néhány hét, s máris jelentkezik az első eredmény: Marié előtt bebizonyosodik, hogy a meglepő sugárzás ereje arányban áll a vizsgált mintadarabok urániumtartalmával, s hogy a sugárzást, amely pontosan megmérhető, nem befolyásolja sem az uránium vegyi összetételének állapota, sem külső körülmény, mint például ״megvilágítás”, vagy hőmérséklet.
Ezek a megállapítások nem sokat jelentenek a laikus számára, de a tudós szemében izgatók. A fizikában gyakran megtörténik, hogy valamilyen megmagyarázhatatlan jelenség rövid kutatások után már előzőleg ismert törvényekhez kapcsolható, s ezzel egyúttal el is veszti érdekességét a kutató előtt. Így jár az olvasó az ügyetlenül összetákolt detektívregénnyel, amikor a harmadik fejezetből kiderül, hogy a tett elkövetésével vádolható végzetes asszony alapjában véve tisztes polgári nő, az életében sincs semmi rejtély. Ilyenkor nagyon csalódottnak érzi magát az ember és leteszi a könyvet. Jelen esetben más a helyzet. Minél inkább behatol Marié az uránium sugarainak titkaiba, annál idegenebbnek és ismeretlen lényegűeknek tűnnek fel előtte. Semmire sem; hasonlítanak. Semmi sem tudja befolyásolni őket. Rendkívül gyenge erejük ellenére is rendkívüli ״egyéniséggel” bírnak.
Miközben Marié állandóan töpreng a titkon, megsejti és nemsokára be is bizonyítja, hogy az érthetetlen sugárzás az atom egyik tulajdonsága. És felveti e kérdést: bár a jelenséget csak az urániumon figyelték meg, semmi sem bizonyítja, hogy az uránium az egyetlen vegyi elem, amely azt elő tudja idézni, — miért ne lenne meg más testeknek is ugyanez a tulajdonságuk? Talán csak véletlen, hogy a sugarakat először az urániumban vették észre, s most a fizikusok agyában azzal maradtak összefüggésben. Keressük máshol is ezeket a sugarakat. A gondolat egyenlő a tettel! Marié félreteszi az urániumot és hozzákezd az összes ismert vegyi anyagok vizsgálatához. Az eredmény nem is késik: egy másik anyagnak, a tóriumnak a vegyületei az uránium sugaraihoz hasonlóan szintén spontán sugarakat bocsátanak ki magukból, s még erősségi fokuk is egyforma. A fiatal asszony jól sejtette: a jelenség nemcsak az uránium kiváltsága, s szükséges lenne egy megkülönböztető elnevezést adni számára. Madame Curie a radioaktivitás névre gondol. Azok a testek, amelyek — mint az uránium és a tórium — ezt a különleges sugárzást mutatják, radioaktív elemek.
A radioaktivitás annyira izgatja Marié Curie-t, hogy fáradhatatlanul vizsgálja — mindig ugyanazzal a módszerrel — a legkülönbözőbb anyagokat. Kíváncsisága a csodálatos női kíváncsiság, a tudós legfontosabb erénye: Marie-ban a legmagasabb mértékben megvan! Nem elégszik meg az egyszerű vegyületek, sók és oxidok vizsgálatával, hanem hirtelen kedve támad, hogy a Fizikai Iskola ásványgyűjteményéből szedjen ki különböző mintákat, csaknem válogatás nélkül, s alávesse őket szórakozásból annak a vámvizsgálatnak, amit az elektroszkóp kísérlete jelent. Pierre helyesli a tervet és vele együtt keresi az eres, kemény, vagy laza, idomtalan darabokat.
Marié gondolata egyszerű — egyszerű, mint lángész meglátása! A munka küszöbénél, ahol most áll, kutatók százai hónapokra, talán évekre megtorpannak. Ha végigmenve az ismert vegyi testeken, felfedezik a tórium sugárzását — amint azt Marié tette —, minden bizonnyal tanácstalanul állottak volna a titokzatos radioaktivitás forrása előtt. Marié is felveti a kérdést és meglepődik. De csodálkozása termékeny tettekben nyilatkozik meg. Minden kézzelfogható lehetőséget kimerített: most az ismeretlen, a ki nem fürkészett felé fordul.
Előre tudja, vagy inkább azt hiszi, hogy tudja, milyen eredménye lesz az ásványok vizsgálatának. Az urániumot, vagy tóriumot nem tartalmazó minták teljesen inaktív jelleget mutatnak majd. A többiek, amelyek urániumot vagy tóriumot rejtenek magukban, radioaktívok lesznek.
A tények beigazolják sejtéseit. Marié félreteszi az inaktív ásványokat, a többiekkel kezd foglalkozni, s megméri radioaktivitásukat. Itt drámai meglepetés következik: ez a radioaktivitás jelentékenyen erősebb, mint a vizsgált anyagok uránium- vagy tóriumtartalmánál fogva azt szabályosan várni lehetett volna!
״Valószínűleg hiba van a kísérletben”, gondolja a fiatal asszony, mert a váratlan jelenség láttán a tudós első mozdulata a kételkedés.
Nyugodtan megismétli a méréseket mindig ugyanazokon az ásványokon. Tízszer, hússzor. Végül is kénytelen meghajolni az evidencia előtt: az ásványokban található uránium- és tóriummennyiség távolról sem magyarázza meg az általa tapasztalt rendkívüli sugárzást.
Honnan ered ez a rendkívüli, az átlagot erősen meghaladó radioaktivitás? Csak egy megoldás lehetséges: az ásványok, kis mennyiségben, az urániumnál és a tóriumnál sokkal erősebb radioaktív elemeket tartalmaznak!
De milyen elemet? Hiszen előző kísérleteiben Marié az összes ismert vegyi elemeket megvizsgálta.
A kérdésre Marié a szellemóriások biztos logikájával és merészségével válaszol. Merész hipotézist állít fel: az ásványok radioaktív anyagot tartalmaznak, amely egyúttal egy, a mai napig ismeretlen kémiai elem — egy új test!
Egy új test! Lenyűgöző és gazdag hipotézis — de csak hipotézis. Ez ideig az erősen radioaktív lényeg csak Marié és Pierre képzeletében létezik. De ott erősen meggyökerezett! Annyira hogy a zárkózott fiatalasszony egy napon felkeresi Broniát és visszafojtott izgalommal szavaiban, így szól hozzá:
— Tudod, Bronia, a sugárzás, amelyet nem tudtam magamnak megmagyarázni, egy ismeretlen vegyi elemtől ered… Az elem itt van, most csak meg kell találni! Teljesen biztosak vagyunk a dolgunkban! A fizikusok, akikkel beszéltünk róla, azt hiszik, hiba történt a kísérletben, s óvatosságra intenek bennünket. De meg vagyok győződve, hogy nem tévedek!
Csodálatos pillanat egy csodálatos életben. A laikusok színpadi beállításban képzelik el a kutatót és felfedezését, de ez az elképzelés teljesen hamis. ״A felfedezés pillanata” sok esetben nem is létezik: a tudós munkája túlságosán törékeny ahhoz, hogy fáradságos küzdelme folyamán a siker tudata hirtelen törjön fel, mint a villám és fényével elvakítsa. Marié, miközben készülékei előtt dolgozott, talán nem érezte a diadal hirtelen mámorát; A mámor több napra terjedő, s nagyszerű eredménnyel kecsegtető lázas munka felett lebegett. De az a pillanat izgató lehetett, amikor Marié, miután szigorú okoskodással beigazolta, hogy egy ismeretlen anyag nyomán van, nővérének, szövetségesének be- vallja a titkot!
A két nővér szótlanul átéli ebben a pillanatban a várakozás éveit, a kölcsönös áldozatokat, a kietlen, s mégis álmokkal és reménnyel teli egyetemi éveket.
Alig négy évvel ezelőtt írta Marié a következő sorokat:
Az élet egyikünk számára sem könnyű. De nincs semmi baj, ha az embernek van kitartása, s főleg önbizalma. Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és hogy ezt a valamit bármi áron is el kell érnünk.
Ez a “valami” egy nem sejtett út megnyitása volt a tudomány számára.
Egy, az Akadémia számára készült értekezésben, amelyet Lippmann professzor mutatott be, s amelyet az 1898. április 12-i ülés Beszámolói-ban adtak ki, Marié Sklodowska Curie jelzi, hogy a szurökérc ásványokban valószínűleg egy új, rendkívül erős radioaktív elem van jelen:
״ … Két urániumot tartalmazó ásvány: a szurokérc (uránoxid) és a chalcolith (rézfoszfát és uranil) sokkal aktívabb, mint, maga az urán. Ez a tény nagyon figyelemre méltó és arra enged következtetni, hogy ezek az ásványok egy, az urániumnál aktívabb elemet tartalmaznak …”
Ez a rádium felfedezésének első állomása.
Intuíciója erejével a tudós nő bebizonyította önmagának, hogy az ismeretlen elem létezése bizonyos. Ha szabad mondani: elrendeli létezését. Most már csak napvilágra kell hozni, kényszeríteni, hogy lépjen ki az ismeretlenségből Kísérlet segítségével igazolni kell a hipotézist, elkülöníteni az anyagot meglátni, hogy kézzelfogható bizonyítékokkal lehessen igazolni: íme itt van.
A harcoló erők most megkettőződtek. A rue Lhomond-i nyirkos kis műhelyben két ember agya és keze keresi az ismeretlen testet. S ettől a pillanattól kezdve lehetetlen különválasztani Curiék művében az asszony és a férfi szerepét.
Tudjuk, hogy amikor Marié az uránsugarak tanulmányozását választotta disszertációjának tárgyául, már más radioaktív anyagok létezését is fölfedezte. Tudjuk, hogy ásványok vizsgálata közben új, erősen radioaktív elemet figyelt meg, és éppen ennek a megállapításnak rendkívüli jelentősége késztette Pierre Curie-t, hogy egészen más irányú kutatásait abbahagyja és megkísérelje az elem izolálását.
1898 májusában vagy júniusában közös munka kezdődik, amely nyolc évig tart és csak egy halálos szerencsétlenség erőszakos közbejötte akasztja meg.
Nem tudjuk, s nem is szükséges megállapítani, milyen rész esik e nyolc év alatt Marie-ra, s milyen Pierre-re. Ezt ők nem is akarták. Pierre Curie lángeszét az az eredeti alkotás mutatja, amely a közreműködés előtt készen volt. Marié zsenije felvillan a felfedezéshez vezető első megérzésben, a megdöbbentő elindulásban. Ez a zseni majd magánosan is feltűnik előttünk, amikor az özvegy Marié Curie az új tudomány súlyát összeroppanás nélkül viszi tovább, és kutatást kutatásra halmozva harmonikus tökélyrre emeli az általa alapított tudományt. Kézzelfogható bizonyítékaink vannak tehát, hogy ebben a felsőbbrendű szövetségben a szerep egyenlő.
Ez a bizonyosság ki kell, hogy elégítse kíváncsiságunkat és csodálatunkat. Ne válasszunk el két egymást szerető embert, akiknek az írása változik és elvegyül a képletekkel berított munkanapló lapjain, és akik csaknem minden tudományos értekezést együttesen szignálnak. “Azt találtuk, azt vettük észre”… írják, és ha néha a tények arra kényszerítik őket, hogy megkülönböztessék szerepüket, a következő megható fogalmazást találjuk: “egyes urániumot és tóriumot tartalmazó ásványok (szurokérc, chalcolit, uranit) nagyon aktívak a Becquerel-féle kisugárzást illetőleg. Egy korábbi munkában kettőnk közül az egyik kimutatta, hogy aktivitásuk még az urániumnál és tóriumnál is magasabb, s annak a véleményének adott kifejezést, hogy ez a hatás valami más, nagyon aktív lényegnek köszönhető, emely ezekben az ásványokban igen kis mennyiségben van jelen…”
(Pierre és Marie Curie: “Beszámoló”, 1898. július 18-án.)
Marié és Pierre a ״nagyon aktív lényeget” keresik egy urán- ásványban, a szurokércben. Nyers állapotban a szurokérc négyszer radioaktívabb, mint a belőle kivonható uránoxid. De ennek az ásványnak az összetételét elég pontosan ismerik… Az új elem minden valószínűség szerint csak nagyon csekély mennyiségben lehet még benne, ha a tudósok mind ez ideig nem vették észre és a pontos vegyi elemzés sem jelezte!
Számításuk szerint — ezek a számítások pesszimisták, mint igazi fizikusokéi, akik két valószínűség között mindig a kedvezőtlenebb felé hajolnak — Curie-ék úgy vélik, hogy az ércben legfeljebb egy százalék lehet az új elem. Nem valami sok, gondolják… Mennyire meglepődnének, ha tudnák, hogy az ismeretlen radioaktív elemet a szurokérc még egy milliomod részben sem tartalmazza!
Nagy türelemmel elindulnak a felfedező utazásra: saját találmányú vegyi kutató módszert alkalmaznak, amely a radioaktívitáson alapul. Az elemzés ismert eszközeivel elemeire bontják a szurokércet, majd az így nyert részek radioaktivitását lemérik. Folytatólagos kiküszöbölésekkel lassanként megállapítják, hogy az “abnormális” radioaktivitás az érc bizonyos részeibe húzódik vissza. Munkájuk előrehaladásával kutatásuk mezeje szűkül.
A rendőrök is ezzel a módszerrel dolgoznak, amikor egy negyedet átfésülnek, hogy lefogjanak és letartóztassanak egy gonosztevőt.
A radioaktivitás elsősorban a szurokérc két részében koncentrálódik. Curie-ék szerint ez két egymástól különböző új test létezésének a jele. 1898 júliusától kezdve abban a helyzetben vannak, hogy a két elem egyikének felfedezését nyilvánosságra hozhatják.
— Jó lenne, ha nevet adnál ״számára”! — mondja Pierre Curie fiatal feleségének.
Az egykori Sklodowska kisasszony egy pillanatig elgondolkodik. Azután szíve a térképről letörölt haza felé száll, arra gondol, hogy a tudományos eseményről minden valószínűség szerint Oroszországban, Németországban és Ausztriában — az elnyomók körében — is értesülnek és félénken válaszol:
— Mi lenne, ha ״polonium”-nak neveznők el?
Az 1898 júliusi Beszámolók-ban a következőket olvassuk :
״ … Az a véleményünk, hogy az anyag, amelyet a szurokércből nyertünk, egy még ismeretlen, analitikus tulajdonságaiban a bizmuthoz hasonló fémet tartalmaz. Ha ennek az új fémnek léte bebizonyosodik, azt ajánljuk, hogy egyikünk szülőföldjéről poloniumnák nevezzék.”
Ez az elnevezés is bizonyítja, hogy amikor Marié francia és tudós lett, nem tagadta meg egykori lelkesedését. De más bizonyítékunk is van erre nézve: még mielőtt a Természettudományi Akadémia számára a közlemény Egy új, a szurokércben található radioaktív elemről a Beszámolók-ban megjelent volna, Marié elküldte a kéziratot annak a Jozef Boguskinak, aki az Ipari és Földművelési Múzeumot vezeti s ahol ő valamikor első kísérleteit végezte. A közlés Varsóban egy fényképészeti havi szemlében, a ״Swiatlo”-ban csaknem ugyanakkor jelent meg, mint Párizs- ban.
A rue de la Glaciére-i lakásban nem változott, az élet. Pierre és Marié még a szokásosnál is többet dolgozott, ez minden. Amikor a nyári hőség megkezdődött, Marié időt talál arra, hogy gyümölcsöt vásároljon a vásárcsarnokban, s azt a Curie-család receptje szerint befőzze télire. Majd elrendezi nyárra a lakást, feladja vasútra a két biciklit, s mint milliónyi más párizsi asszony, vakációra utazik férjével és kislányával.
A házaspár az auvergnei-i Auroux-ban bérelt egy parasztházat. Boldogok, hogy kiszabadultak a városból, s élvezhetik a tiszta levegőt az egészségtelen rue Lhomond után, és nagy túrákat tesznek kerékpárjukon. Vidéki magányukban naponta beszélgetnek ״új fémükről”, a poloniumról és a másikról, amelyet még fel kell fedezniük… Szeptemberben visszatérnek a nyirkos műhelybe szürke ásványaik közé, és új életkedvvel folytatják kutatásai- kat.
Marié munkakedvét szomorúság zavarja meg: Dluskiék rövidesen elutaznak Párizsból. Elhatározták, hogy letelepednek Lengyelországban, és a Kárpátokban fekvő Zakopanéban szanatóriumot építenek tüdőbetegek részére. A búcsú nagyon szomorú. Marié barátnőjét, őrzőangyalát veszíti el. Első ízben érzi magát száműzöttnek.
Marié Broniának, 1898. december 2-án:
… Nem tudod elképzelni, milyen űrt hagytál magad után. Kettőtökkel — férjemet és gyermekemet nem számítva — azt veszítettem el, akihez leginkább ragaszkodtam Párizsban. Olybá tűnik nekem, mintha lakásunkon és munkahelyünkön kívül Párizs megszűnt volna létezni.
Kérdezd meg anyósodat, hányszor kell öntözni naponta a nálunk hagyott növényt. Szüksége van sok napra és melegre?
A rossz idő, eső és sár ellenére is jól érezzük magunkat. Íréne lassanként nagylány lesz. Táplálása állandó nehézségekbe ütközik, mert tejbe főtt tápiókán kívül semmit sem akar rendesen enni, még tojást sem. Írd meg, milyen étrend felel meg az ő korában levő gyereknek …
Talán nem lesz érdektelen Madame Curie néhány, az emlékezetes 1898. évben írt feljegyzéseit idéznünk itt, bármennyire is prózai természetűek azok — vagy talán éppen azért.
Egy könyv, a ״Polgári Konyha” margóján található és egy ribizkezselé receptjére vonatkozik a következő feljegyzés:
Négy kiló gyümölcsöt, s ugyanannyi súlyú kristálycukrot vettem. Tízpercnyi felfőzés után az egész anyagot átnyomtam egy elég finom szitán. Tizennégy üveg nagyon jó, nem átlátszó, kocsonyás zselét nyertem belőle.
Egy szürke iskolásfüzetben, amelybe az anya napról napra beírja kislányának súlyát, étrendjét és tejfogainak megjelenését, 1898. július 20-i keltezéssel, a polonium felfedezésének bejelentése után egy héttel a következő olvasható:
Iréné már tud ״köszönöm”-öt inteni a kezével… már szépen mászkál négykézláb. Azt mondja: Gogli, gogli, go.” Naphosszat egy szőnyegen ül a kertben (Sceaux-ban). Lefordul, felkel, leül…
Auroux-ban, augusztus 15-én:
Iréné hetedik foga kinőtt alul, baloldalt. Fél percig már tud állni, minden támasz nélkül. Három nap óta a patakban fürdetjük. Sikoltozik, de ma (a negyedik fürdés) hirtelen elhallgatott, s játékosan paskolta a vizet.
A macskával játszik, s csatakiáltásokkal követi. Már nem fél az idegenektől. Sokat énekel. Ha székén ül, felmászik az asztalra…
Három hónappal később, október 17-én. Marié büszkén jegyzi fel:
Iréné már nagyon szépen sétál, de nem négykézláb.
És 1899. január 5-én: Iréne-nek tizenöt foga van.
A két utolsó feljegyzés között — az egyikben, 1898. október 17-én, Iréné már nem négykézláb járkál, a másikban, 1899. január 5-én Iréne-nek tizenöt foga van, és nem sokkal a gyümölcszselés üvegek után, még egy feljegyzés található, amely szintén figyelemre méltó. Marié és Pierre Curie, valamint G. Bémont nevű munkatársuk közös közleménye ez. A Tudományos Akadémiának szánták és az 1898. december 26-i ülés értesítőjében jelent meg. A kutatók a szurokércben jelen levő második radioaktív elemrre következtetnek.
Íme pár sor a közleményből:
… A felsorolt különféle okok arra engednek következtetni, hogy az új radioaktív anyag egy új elemet tartalmaz, amelynek a RÁDIUM nevet akarjuk adni.
Ez az új radioaktív szubsztancia biztosan tartalmaz nagy adag báriumot: ennek ellenére a radioaktivitás tekintélyes. A rádium radioaktivitásának tehát óriásinak kell lennie.”
Eddig az idézet a Curie házaspárról. Forrás: Eve Curie – Madame Curie, Gondolat kiadó 1971 (144-154.o)
O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O
Áldott ez a nép – ha nem egy más ellen harcol, hanem egy másnak hátatvetve! Rövidesen kiderül, hogy ki a mi “arkadash-unk” – amikor Illés színre lép és nem szabadalmaztatja tudományát!
(Lesz nagy meglepi, amikor „összeáll” a kilenc törzs…)
