Zajlik az élet a nagyvilágban: fontos emberek éjjel-nappal egyfolytában tárgyalják a fontos kérdéseket – szinte szünet nélkül. Mi (választó polgárok) egy kicsit most hátradőlhetünk: képviselnek bennünket – akiket nagy izgalmak közepette megválasztottunk (megtettük amit lehetett…). Megengedhetünk magunknak egy kis kikapcsolódást is! Érdekesség ebben a történetben, hogy megtudhatjuk: ez az “ördög bibliája” is az iszlám világból érkezett hozzánk Európába!
O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O
A kártya története szinte egyidős az írott történelemmel. Pontosabban: A kártyák eredete homályba vész. Csupán az biztos, hogy a 14.században bukkantak fel Európában, és azután rendkívül gyorsan elterjedtek. Az első említések egyike a dominikánus szerzetesig, Johannes-testvérig nyúlik vissza. Johannes-testvér Basel közelében élt, és 1377-ben a Tractatus de moribus et disciplina humanae conversationes című könyvében említést tesz egy kártyajátékról. A számunkra hozzáférhetőbb, okiratokkal alátámasztott megemlítések listája, melyből a kártya gyors elterjedése kiolvasható, Michael Dummet “The game of Tarot from Ferrara to Salt Lake City” című könyvéből származik:
1377 Florenz, Párizs, Basel, Siena; 1378 Regensburg; 1379 Viterbo, Brabant, St. Gallen, Bern, Konstanc; 1380 Perpignan, Barcelona, Nürnberg; 1381 Marseille; 1382 L.ille; 1384 Valencia; 1389 Zürich; 1390 Velence; 1390 Hollandia; 1391 Augsburg, Szicília; 1392 Frankfurt; 1397 Ulm, Leyden …
Ezen okirati bizonyítékok nagy része tilalom alatt született, mellyel a kártyákat az elkövetkező évszázadokban is sújtották. Emellett tisztázatlan az is, hogy olyan kártyákról van-e szó, amilyeneket a mai Tarot jóskártyaként használ, avagy egyszerű játékkártyákról. Az újabb kutatások ez utóbbiból indulnak ki. Jó alapnak látszik ahhoz a feltevéshez, miszerint a négyszínjáték— amely az alapja a mai kártyajátékoknak és a Tarot kis Arkanumának is — a 14. században az iszlám világból érkezett Európába, és itt elsősorban szórakoztató játékként terjedt el.
A nagy Arkanum kártyáinak eredetéről sok feltevés és okoskodás látott már napvilágot. Végsősorban azonban csak az bizonyos, hogy a kártya motívumai ősrégiek. A szakértők számára ezek a misztikus beavatás folyamatát, illetve a hős utazásának állomásait tükrözik vissza, ahogyan azokat mítoszokból és mesékből ismerhetjük. Ezek az állomások lelkünk “prototípusának” kifejeződései, melyet C. G. Jung archetípusnak nevezett. Elhalványul a kérdés jelentősége, hogy a kártyák mennyi idősek, ha tudatosodik bennünk, hogy az ábrázolt képek egészen az emberi eszmélet kezdetéig nyúlnak vissza.
(…)
Míg a korai kártyajátékok nagyon tagolt szerkezetet mutatnak, a 15. század vége táján kialakult egy, még ma is használt játék, mely 78 kártyából áll. Ezt Velencei Tarot-nak vagy — még gyakrabban — marseille-i Tarot-nak nevezik, mert a játék eredetét egyszer ebben, másszor a másik városban vélik felfedezni.
A 18. század vége felé az okkultista Etteilla (aki az eredeti Alliette nevét az akkori misztikus gyakorlatnak megfelelően megfordítva használta) egy új Tarot-ot alkotott, amely gyorsan elterjedt. Mint a mestere: Court de Gébelin, ő is azon a nézeten volt, hogy a kártyák az Ősi egyiptomi időkből maradtak ránk. Grand Ettilla csak azokat a hibákat javította ki új Tarot-jában, melyek szerinte az évszázadok során kerülhettek bele. Munkáját azonban a nagy okkultisták, mint Elliphas Levi és mások is elutasították, így az érdeklődés hamarosan ismét a marseille-i Tarot felé fordult.
Csak a 20. század fordulója táján történt meg a döntő fordulat. Arthur Edward Waite, egy Angliában élő amerikai, aki tagja és időről időre vezetője volt az egykor befolyásos Orden of the Golden Dawn-nak (Aranyló Hajnalpír Szerzetesrend), egy új Tarot-ot alkotott. A képeket Pamela Colman-Smith művésznő rajzolta, aki szintén tagja volta rendnek. A játék— a kiadó Rider és a szerző Waite neve alapján — Rider-Waite Tarot-ként vált ismerté. Ezen kártyák egy olyan döntő és a kártyák figuravilágát gazdagító változást eredményeztek, hogy még ma is ezek képezik a messze legelterjedtebb Tarot játékot. A korábbi Tarot kártyákban csak a nagy Arkanum 22 kártyáját, a 16 udvari kártyát és időnként a 4 ászt illusztrálták. (…)
A következő évtizedekben aztán újabb és újabb Tarot játékok jöttek létre, melyek közül Aleister Crowley kártyája vált híressé, melyet Lady Frieda Harris rajzolt, és 1944-benjelent meg A Thot könyve címen. Crowley ezzel egy olyan névhez nyúl vissza, melyet már jó 150 évvel ezelőtt már Etteilla is használt a Tarot kártyára vonatkozólag. Etteilla felfedezte, hogy 3953 évvel az ő idejénél korábban (1783), és így pontosan 171 évvel az Özőnvíz után alkotta meg, és karcolta aranylapocskákba 17 mágus, a legendás Hermész Triszmegisztos vezetése alatt ezt a Tarot-ot. (Hermészt gyakran az egyiptomi istennel, Thot-tal azonosítják) Sajnos Etteilla elhallgatja, hogy ezeket a figyelemre méltó ismereteket honnan nyerte.
A hetvenes évek végén olyan fellendülés vette kezdetét, amely a Tarot-ot nemcsak eddig sosem látott mértékben tette ismertté, hanem újabb játékok kialakulásához is vezetett. Ma már több száz Tarot játék elérhető számunkra, melyek közül a leginkább ismert Salvador Dalitól származik. Azonban nem ő volt az első nagy művész, aki a Tarot-tal foglalkozott. Csaknem 500 évvel ezelőtt, 1494 és 1496 között, Albrecht Dürer már rajzolt kártyákat a csodálatosan szép Mantengnai Tarot mintái alapján. Az új játékok egy része szerkezeti felépítésben és a motívumokban is Arthur Edward Waite Tarotját követi, és ebből a nézetből válnak értelmezhetővé. Mások teljesen új utakon járnak, és elég gyakran összezavarják az érdeklődőket, mert nincs olyan könyv, vagy mellékelt útmutató, melynek segítségével a szimbolika jelentését megérthetnénk. Teljesen tanácstalanul állunk azonban a fejlődés olyan vadhajtásai előtt, mint például a Horror-Tarot, a Fantasztikus Cipellő-Tarot vagy a Dohány-Tarot… () A legkülönfélébb Tarot- kártyák széles palettájáról szép áttekintést nyújt a – Tarot- Tarock- Tarocchi- című kiállítási katalógus, amelyet a Német Játékkártya Múzeum adott ki.
O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O
Forrás: Hajo Banzhaf „Tarot” c. könyve.