Részlet a HITEL-ből: Mit kell tenni ‘s min kell kezdeni?
…
“A’ holtakrul való előitéleti sententia pedig igy hangzik: ‘de mortuis nil nisi bonum’(*) – a holtakról jót, vagy semmit.
Ezen igen veszedelmes balvéleménynek alapjára jutni nem nehéz. Ez által mindég a’ nagyobb és szelidebb rész mystificáltatik, és sokszor az élők haszna ezen köpönyeg alatt a’ holtak emlékezetének áldoztatik fel, kiknek se használni se ártani többé nem tudunk. ’S azok kik az élőnek tehetségek szerint minden lehető kárt okoztak ’s tán idő előtt koporsóba taszították, nem engedik, hogy valaki őket, midőn már nem éreznek, bántsa és sértse! Számtalanok elevenen égettettek el ’s kik elitélték őket, azok hirdetik de mortuis aut bene aut nihil!
Mi emeli lelkünkben az igazság szeretetét magasbra az Egyiptomiak azon régi szokásánál, melly’ a’ királyokrul holtok után tarta ítéletet? ’s az egész közönség lelki tulajdonira mi lehet hathatósb ’s áldottabb befolyásu, mint ha még a’ serdülő is naponkint tapasztalja, milly szenny ’s kárhozat ragad a’ rossz névre még akkor is, mikor ez nem is árthat többé; midőn a’ derék becse még akkor is zeng századrul századra mind tisztábban, mikor főld fedi már csontjait.
Ezeknél fogva a’ holtakruli közmondásnak igy kell hangzani: de mortuis nil nisi verum.”…
Már csak azért is, “mert nincs oly rejtett dolog, a mi napfényre ne jőne; és oly titok, a mi ki ne tudódnék.” (Mt.10,26)
Ezért azután “Elegendő harc, hogy a multat be kell vallani.” (József Atilla: Dunánál)
Ima 1820 (**)
«Hatalmas bírója a földnek s a kifürkészhetetlen mindenségnek, aki előtt bámulattal és imádattal borulok le, tudatában gyöngeségemnek s remegő szívemnek, érlelj meg engemet az erényre és arra a tökéletességre, melyet az ember a maga fogyatkozásai és lobogó szenvedélyei ellenére is már ebben a világban elérhet. Ajándékozz meg engem a lélek belső vigaszával és csendes békéjével, mely nélkül az ember ezen a földön nem élhet a Te szemléletedben s szellemét nem tarthatja meg abban a magas, földöntúli szárnyalásban, hová a benső imádság emeli fel rövid pillanatokra a tétovázó kedélyt. Hadd időzzek én azokban a magasságokban s acélozd meg gondolkodásom erejét, hogy én bár élve, de lélekben meghalva s tisztultabb képzelőerő segítségével hozzád felemelkedve a Te jóságodat és nagyságodat megismerhessem s létezésem okát megérthessem. Tedd magadat értelmem számára hozzáférhetővé. Tisztítsd meg kedélyemet az előítéletektől s töltsd el szívemet határtalan elnézéssel és szeretettel az egész emberiség iránt. Engedd, hogy életemet Selinával megoszthassam s általa magamnak vigaszt és békét találjak, melyet egyedül többé már nem találhatok fel s vele egyesülve egyedül Neked és a Te dicsőségednek élhessek. Ha azonban általa nem lehetnék jobbá s ő sem lehetne jobbá általam, akkor válassz el bennünket s engedd, hogy különböző utakon haladva, végre az örökkévalóságban újra találkozhassunk.»
(*) Kiemelések tőlem.
(**) Forrás: Darkó Jenő, gróf Széchényi István görög tanulmányai Rektori székfoglaló értekezés Debrecen, 1928.