Halottak napján az előttünk járókra emlékezünk.
Ki tudja mióta járja az ember az útját ezen a gyönyörű földgolyón? Korábbi bejegyzésemben Trencsényi-Waldapfel Imre közvetítésével Hésziodosz “Munkák és napok” c. írásából idéztem a történelem korszakokra való felosztásának hagyományát.
Azonban ennél jóval korábbi korokból (és más tájakról) is vannak információk, amik a kozmosz és a történelem ciklikus természetéről beszélnek! Európai ember számára külön pikantériája ezeknek a régi írásoknak, hogy miközben a Biblia áthozta az idevonatkozó történések leírását (lásd alább Dániel könyve), ugyanakkor a vallás hivatalban lévő potentátjai szinte mindig a legszigorúbban elítélték az ezekről szóló “elmélkedéseket” (vagy hallgattak felőle)!? Érdekes hozzáállás… Giordano Bruno-t ezért küldték máglyára – majd megint hosszú hallgatás következett.
Giordano Bruno
Quid est quod est?
Ipsum quod fuit.
Quid est quod fuit?
Ipsum quod est.
Nihil sub sole novum.
Mi az, ami van?
Az, ami volt.
Mi az, ami volt?
Az, ami van.
Nincs új a nap alatt. (Nem kellene lassan rehabilitálni??)

Mára oda jutottunk, hogy – miközben a Vatikán hallgat, – írók (és látnokok) tömegei jól megélnek ebből a „2012” bizniszből (az ezoterikus „szakértőkről” már nem is beszélve). Mint amikor a foghúzásra csak várunk és várunk, de az orvos még meg sem érkezett, de tanácsot bőven kapunk…(A „fogunk” viszont egyre jobban fáj!)
Tegyünk most akkor egy kis szellemi “sétát” a témában – szerte a világ népeinek hagyományában – , hogy miket őrzött meg erről az emlékezet. A jövő ugyanis a múltban gyökeredzik. Várkonyi Nándor (balra) egész életében alaposan átkutatta az ebben a témában fellelhető “meddőhányót” (elfelejtett írásokat) – a következőkben most ő a “szakértőnk”. (Akit bővebben érdekel hatalmas életműve, az a Terebess-honlapon kincseskamrára lelhet.)
A harmadik évezredben mi már összevethetjük a Smaragdtáblák 5000-éves üzenetét: “Amint fent, úgy lent, amint belül, úgy kívül”, az univerzum és az emberi agy holografikus megtapasztalásával is.
Jó utazást! (Jill Bolte Taylor könyve magyarul is kapható már. )
——————————————————————————————–
AZ ÖT NEMZETSÉG (*)
Ismerték a görögök a négy világkorszak tanának egy másféle jelképes ábrázolását is: a quadrigát, a négyesfogatú kocsiversenyt, s ezt Hésziodosznál jóval előbb, röviden és pontosan leírja Homérosz. A Patroklosz temetésekor tartott kocsiverseny előtt Nesztór tüzetesen elmagyarázta fiának, Antilokhosznak, mire ügyeljen.
„Ím a célt mutatom, tisztán, hogy el ne hibázzad:
Száraz cövek áll ki, körülbelül ölnyi magasan a földből,
tölgyfa, avagy fenyőtörzs, nem korhadt még az esőtől;
oldalai mellett vagyon egy-egy fehérszínű kőszál
a mélyúton amott, s körülötte szép sima pálya;
sírköve tán valamely régenholt hősnek, avagy már
versenypálya-jelül szolgált egy hajdani korban.”
(Iliász, XXIII. 325—332.)
Homérosz, mint mindig, ezúttal is jól értesült szerzőnek mutatkozik: a négyesfogatú kocsiverseny valójában egy „hajdani kor” az ún. megalit műveltség rítusa volt, a kőkör templomok mellett rendszerint ott álltak a versenypályák, Angliától Ibériáig megtaláljuk nyomaikat a keltákat megelőző időből. Prekelta „atlanti” népek műve, tőlük vették át a kelták, onnan nyugatról hozták az etruszkok Itáliába, s az ő révükön lett Rómában is állami-vallási intézménnyé. Hogy milyen úton jutott a görögökhöz, nem fontos, de jókorán történhetett, mert a kultuszt hozzákapcsolják saját igen régi „lóidomító” isteneik, a dioszkuroszok tiszteletéhez. A két fiatal „istent” Kasztórt és Polüdeukészt Zeusz nemzette hattyú alakjában Lédával, az ő tojásából keltek ki, azaz egy ősnemzés szülöttei: az idők kezdetét, a Nap, az Éj, a Fény, a Sötétség váltakozását jelentik. Ezért lovaik színe fehér és fekete, számuk négy: Xanthosz, Kürallosz, Phlogeosz, Harpagosz. Ők húzzák a quadrigát, s szobruk áll a cirkusz oromfalán. Mindez jelképes értelmű, s mint minden igazi szimbólum, sokféle jelentést hordoz. A cirkusz a mindenséget ábrázolja, a futamok a Kozmosz körforgását, a négy ló a keringés ritmikáját, a négy világkorszak pergésének ütemét, mert mindegyiknek más-más a természete (tüzes, világító, gyors, ügyes), s minden korszakban egy másik ragadja magához a vezetést. (Dión Khrüszosztomosz, Orat. XXXVI. 39.)
[Ide szerző lábjegyzetet írt: Hermész Triszmegisztosz: “A Rejtett Szó (Logosz) szelleme mindent a Nap által hoz létre, és sohasem működik más közvetítő nélkül.” A püthagoreus Philolaosz: “A Nap tűz-tükör, s e tűz lángjainak ragyogása visszaverődvén a tükörből, reánk árad, s ezt a ragyogást képnek nevezzük.” Démokritosz “Az istenség nem egyéb, mint (egy) lélek gömbalakú tűzben.”]
De jelképezte a quadriga a kozmikus világkorszakok földi redukcióit, a négy őselemet, a négy világtájat, a természet négy alapszínét is stb.
Hasonlóképp szimbolikus és sokféle értelmű a négy érc, ezeket a mitológiák jelképrendszere s az alkémia és az asztrológia jelentéstana tárja fel. De első pillantásra is látható, hogy általában minősítő, értékelő szerepük van, s a négy korszak fokonkénti hanyatlását, az emberiség mind lejjebb süllyedését sűrítik egy-egy sokrétű fogalomba.
Világosan kitetszik ez Dániel próféta „jövendöléséből”, amellyel Nabú-kudurri-uszur látomását magyarázza: a jövendölést az őshagyományok vizsgálója azonban nem veheti szó szerint, még ha csakugyan jóslat formájában hangzott is el. A próféta ugyanis a királyt teszi meg az aranykor képviselőjének, s az eljövendő „országok”, azaz a korszakok egymásra-következését jósolja, de már magából az előadásból nyilvánvaló, hogy egy ismert hagyomány alkalomszerű applikációjáról van szó; s tudjuk azt is, hogy Dániel könyve általában egy régi apokaliptikus irodalomból merít sokat. (Egyébként ugyanezt a próféciát mondták el a zsidó főpapok Nagy Sándornak is Jeruzsálembe vonulásakor.) Dániel tehát velejében a mítoszt magyarázza; „Te, Király egy nagy állóképet láttál, ezen nagy és magas alkotású képe előtted állott, és tekintete rettenetes vala. Ezen képnek feje tiszta aranyból, melle és karjai ezüstből, hasa és tomporái rézből, (láb)szárai vasból, lábai pedig részint vasból, részint cserépből valának. Így látád azt, amíg egy darab kő minden kéz nélkül a hegyből kiszakada, s ez az állóképnek vas és cserép lábait megütvén, azokat összetöré. Ekkor egyenlőképpen elromlának a vas, a cserép, réz, ezüst és arany és hasonlítának a nyári szérűnek polyvájához, amelyet a szél elragad úgy, hogy helye sem találtatik; de a kő, amely az állóképet megüté, nagy heggyé lőn és az egész földet betölté. Ez az álom; már most jelentését is kifejtjük előtted, ó Király! te királyok Királya vagy, és a mennyek istene országot, erőt, hatalmat és dicsőséget ada néked: Mindent, ahol oktalan emberek és állatok laknak, hatalmad alá vete, sőt az ég madarait is kezedbe adá, szóval mindent birtokod alá rendele; annakokáért Te vagy az aranyfő. Te utánad más, nálad kisebb ezüst ország támad; ezt fogja követni egy réz ország, mely uralkodni fog az egész földön. A negyedik ország pedig erős lészen, mint a vas; mivel, valamint a vas összezúz és összveront mindent, úgy ez összverontja és porrá töri mindazokat. De mivel részént cserép, részént vaslábokat és lábujjakat látál, azon ország megoszol; alapja mégis a vas lészen, amint a vasat agyag cseréppel vegyítve látád. Amint pedig a lábujjak részént agyagból valának, ezen ország is egyrészben erős, más részben romladozó lészen. Ahogy tovább látád a vasat egy cseréppel elegyítve, házassági szövetkezések által ők is egybekeverednek ugyan, de összve nem egyesülhetnek, amint a vas nem egyesülhet a cseréppel. Azon országok üdejében végre más országot támaszt a mennynek Istene, mely soha fel nem bomol; ezen ország más népnek nem adatik; sőt ez megrontja és megemészti mindamaz országokat, maga pedig örökké megmarad. Amint látád, hogy e hegyből minden emberi kéz nélkül kiszakadt kő összverombolá a cserepet, vasat, rezet, ezüstöt, aranyat, aszerént mutatá meg a nagy Isten a királynak, amik ezután jövendők.”
A négy országon a magyarázók szerint, a káldeusok, a médek, a perzsák, Nagy Sándor birodalma és Róma értendő; de Babiloniában régtől fogva megvolt a négy világbíró ország sumér-akkad eredetű hagyománya, amely kozmikus szemléletből keletkezett: a földi országok rendjének az égi rendet kellett másolnia. Az égi világ, az állócsillagos Ég eleintén hármas osztatú volt, s az övezetekben az istenhármasság egy-egy tagja, Anu, Enlil és Éa uralkodott pásztorolva a csillagok nyáját. Mindegyik szférába 12 csillag, vagy csillagcsoport tartozott, s ezek a csillagországok adták meg a földi birodalmak mintaképeit. Az égi Akkád járt elől, utána következett az égi Elám, az égi Amurrú, később a negyedik világquadráns, az égi Szubartu egészítette ki őket, hogy szükségszerűen teljessé legyen az égi, a mennyei világrajz; a sor természetesen a földi Akkád, Elám, Amurrú és Szubartu hatalmi rendjét, értéksorát jelölte. Dánielről pedig tudjuk, hogy a babiloni papok kioktatták a „kaldeus” tudományokra, s felvették a tudósok rendjébe, mint Mószét az egyiptomiak.
Bizonyára „kaldeus”, azaz babiloni eredetű Nabú-kudurri-uszur szobor-látomásának iráni változata, melyet az avesztai hagyományokból merítő Bahman-Jast könyv tartott fenn; eszerint Zaratusztra egy fa képében látja a világot, s ennek arany, ezüst és vas ágai jelzik az egymásután-korszakokat: az aranykor után megromlik a természet rendje, a süllyedés egyre növekszik a vaskorig, s utána jön a megváltó A mai kutatás általában az egész világkor-, és hanyatlás-szemléletet babiloni eredetűnek tartja, s bárhol felbukkanó változatait mind reá vezeti vissza — az elavult panbabilonizmus csökevényeként. A megegyezés csakugyan feltűnő, kivált a konkrét, idő- (korszak) számítások terén, de — mint látni fogjuk — éppen ezek mondanak ellent a babiloni eredet elméletének.
A világkorszakokról szóló tan egyetemes népközi tulajdon, minden változata hanyatlásról beszél, s a különbség köztük velejében csak az, hogy szimbolikájuk nem egyforma. A kínaiaknál például kétféle hagyományt is találunk; az egyik kozmogóniai alapvetésű, az őselemek sorrendje szerint tagolja az időt (v. ö. Hésziodosz), csakhogy ötöt vesz fel: a tűz, a föld, az érc, a víz és a fa a világ fennállása alatt egymásután fog uralkodni, s mindegyikük saját dinasztiát alapít: Jelenleg a víz uralkodik, ezt követi majdan a fa uralma, végül a tűzé veszi át a hatalmat, s elpusztítja a világot. A másik voltaképpen teogóniai szempontból tekinti a regés prehisztoriát, mint Hésziodosz, és négy dinasztiára osztja, mint az egyiptomiak: a teremtés után az élet, az „Ég fenséges családjainak” (Kos) uralmával kezdődött el, ezeket felváltották a „Föld fenséges családjai” (Bika) majd az „Emberek fenséges családjai” (Ikrek) következtek a trónon, utánuk, negyedik korszakként (Mérleg) beléptünk a történelmi időkbe.
A három első, a dinasztia-alapító istenkirályokról elnevezve a „három Huang” uralkodásának ideje, éspedig: Tien-huangok voltak az Ég királyai, a Ti-huangok a Föld királyai, a Gin-huangok az Emberek királyai. Mindez a Patkány, az Ökör, és a Tigris periódusában történt, utánuk, a Ló korszakában lépett föl Jao Császár és kezdte kormányozni birodalmát. (Mindezek a szimbólumok sorban megegyeznek az európai jelrendszerbeli megfelelőjüknek.)
A kínai kozmogóniai beosztással feltűnően megegyezik a tolték, a teogóniaival az egyiptomi. A tolték tan a négy őshagyományú népközi őselemet veszi korszakalkotónak, és mindegyiknek uralmát világkatasztrófával zárja (a korszakos világpusztulás szintén népközi gondolat). Az első világév Atonatiuh (a „Víz napja”) vízözön által való pusztulással végződik; a Tlatonatiuh (a „Föld napja” földrengésekkel megsemmisíti a földből sarjadt óriások nemzetségét; az Ehekatonatiuh (a „Levegő napja”) végén viharok söpörték el a Föld lakóit, az emberi nemet; végül a mostani kor a Tletonatiuh (a „Tűz napja”) világégéssel fog zárulni.
Az egyiptomi hagyomány szerint (turini papírusz Manethón, Euszebiosz, Pandorosz) először az isteni királyok dinasztiája kormányzott, ez volt az aranykor; utána a félisteneké; s midőn meghaltak, szellemeik vezették a hős dinasztiák uralkodóit; végül a történelmi fáraók következtek. (Theoi, Hémitheoi, Néküsz hémitheoi, a történelmi fáraók)
A hinduk a nagy világévet Mahájugának nevezik (ma is), és négy kisebb világkorszakra, jugára osztják: az első a Krita (Szatja)-juga, az „igazság kora”, az aranykor; második a Tréta-juga, a „három áldozattűzé”; a harmadik a Dvápara-juga, vagyis a „kételkedés ideje”; negyedik a Káli-juga, a „Fekete korszak”, a sötétség, a romlás, a bűn ideje, ebben élünk ma.
Az irániak — talán mondani sem kell —‚ szintén négy korszakra tagolják a világévet: a „Tiszta idő” Zvran-akarana; Ahura Mazda kora, aranykor. Fellép Angro Mainju, a gonosz Szellem; Angro Mainju megkezdi kártékony működését; uralomra jut, megteremti a vaskort, mely tartani fog a szabadító Szosziosz megjelenéséig . (Lásd: Fischer lexikon 895.o.) Ez a történelmi idő, és ismét négy milléniumra oszlik: 1. A négy őskirály uralma Gajómarttól kezdve; utódai Huseng, Tahmuradzs, és Dzsemsíd, az aranykor dicső urai, kultúrhéroszok. 2. Zohak óriás megöli Dzsemsídet, az egész koron át uralkodik. 3. a harmadik kor tart Faridúntól Zaratusztra törvényének behozataláig 4. a negyedik az arab hódításig.
*
A világkorszak-tanok rendkívül fontos szerepet játszottak az ókorok mitológiáiban, mintegy alapfalakként szolgáltak a vallásbölcseleti rendszerek kialakításához, s végeredményben azzá váltak, amit ma történelem-szemléletnek nevezünk. A négyes tagolás preponderenciája szembetűnő, s azt hihetnők, a négy évszak pergése sugallta a gondolatot; némely népnél csakugyan így is volt (pl. a germánoknál), de az évszakok tanítása nem foglalja magába a fokozatos hanyatlás eszméjét, a tökélytől a bukásig, s ehhez képest egészen más mitológémákat szült: természetregéket; azonfelül az értékelésnek is egészen más — nem erkölcsi — aspektusait nyújtja. A világidő tagolása annak a hatásnak az intuitív felismeréséből ered, amelyet a kozmikus létfolyamatok gyakorolnak a szerves földi életre, pontosabban párhuzamos azonosságok megfigyeléséből.
Ennek bizonyságát azok a hihetetlenül éleselméjű és bonyolult számítások szolgáltatják, amiket a föld minden táján megtalálunk a kultúrák gyökerénél, s amelyek egyöntetűségükkel ugyanazon a törzsszámokon alapulnak. Nem egyéb ez, mint a mikrokozmosz elméletnek, vagy inkább felismerésnek matematikai kidolgozása, s ha sokszor spekulációkba téved is, az alapvetés reális, az eredmény pedig tényszerű és megragadó Belőle ered mellesleg szólva az egész Püthagorasz-féle számbölcselet, holott csupán ez töredékes lecsapódása a keleti ezoteria tanainak.(A tétel igazolása, hogy a korszakmítoszok számfejtései egyazon közös rendszeren alapulnak, nem fér a fejezetbe.)
Ekként az arany, az ezüst, a réz és a vas korszakai egy világrend periodusaiba illeszkednek, s a történelem, amit teremtettek, a műveltségek, amiket alkottak nem kiszámíthatatlan erők játékának szüleményei, nem az ön-, és fajfenntartás küzdelmeinek hullámverései, hanem a világfolyamat drámájának felvonásai. Az ember parancsként hordozza magában e világrend törvényeit, s ha akarja, ha nem, minden jó és rossz képességével kénytelen arra törekedni, hogy megértse jelentéseiket és cselekedetei által kifejezze.
(*) Részlet Várkonyi Nándor Az ötödik ember c. könyvből, 16-23.o. Széphalom Könyvműhely 1995
